Nagyvilág

Inkább felgyújtotta a haját és az arcát, mint hogy megerőszakolják a dzsihadisták

Egy német tartomány programot indított az Iszlám Állam fogságából kiszabadított nők kezelésére.

Németország egyik tartománya, Baden-Württemberg programot indított azoknak a – főként a jazidi közösséghez tartozó – nőknek a megsegítésére, akiket az Iszlám Állam tagjai megerőszakoltak és bántalmaztak. Erről az AP hírügynökség írt riportot.

Magukra maradnak a traumával

Egyikük, az akkor 17 éves Yasmin egy évvel ezelőtt szabadult a dzsihadisták fogságából. Már két hete biztonságban volt egy iraki menekülttáborban, de annyira rossz pszichés állapotban volt, hogy azt hallucinálta, hogy újra a terrorszervezet harcosai jönnek érte. Felgyújtotta a saját haját és arcát, hogy ne legyen kívánatos számukra.

Ebben az állapotban talált rá egy német orvos, Jan Ilhan Kizilhan, aki elvitte Németországba, hogy pszichológiai kezelésben részesítsék. Yasmin egyike lett annak az 1100 hasonló sorsú nőnek, akinek a német orvos által vezetett program segítséget nyújtott. A fő probléma ugyanis az, hogy hiába mentik ki az Iszlám Állam által elrabolt nőket, magukra maradnak az elszenvedett traumával. Kizilhan hatvan esetről tud, amikor a kiszabadított nők öngyilkosságot követtek el.

Berlinből kértek segítséget

Amikor 2014 augusztusában az Iszlám Állam elfoglalta az észak-iraki Szindzsár tartományt, a jazidi kisebbség rengeteg tagját elrabolták. A férfiakat megölték, a nőket, kislányokat, kisfiúkat magukkal hurcolták. A közösség tagjai a berlini politikusokhoz fordultak segítségért. Baden-Württemberg miniszterelnöke úgy döntött, eleget tesz a kérésnek.

A tartomány pártokon átívelő döntéssel 95 millió eurót szavazott meg három évre arra a célra, hogy németországi kezelésre hozzák az erőszakot elszenvedett nőket – főként jazidikat, de keresztényeket és síita muszlimokat is. Így jutottak el a kurd származású Kizilhanhoz, aki pszichológus, és a német és a kurd mellett beszéli a jazidi dialektust, a fárszi és az arab nyelvet is.

Szinte mindenkit bevettek

Tavaly februártól idén nyárig szakértői csoportokkal járták az észak-iraki menekülttáborokat, 1400 nővel készítettek interjút, hogy kiválasszák, kik a legmegfelelőbbek a programra. Kizilhan azt mondta, ilyen gonosz dolgot még soha nem tapasztalt.

Tapasztalt vagyok a traumás esetekben, dolgoztam ruandai és boszniai áldozatokkal, de ez nagyon más volt. Amikor előtted áll egy nyolcéves kislány és azt mondja, nyolcszor adta el az Iszlám Állam és százszor erőszakolták meg tíz hónap alatt, csak azt tudod kérdezni, hogyan lehet ilyen gonosz az emberiség?

Végül 1100 nőt vettek fel a programba négyévestől ötvenhat éves korig, csak azokat nem, akikről úgy vélték, a pszichoterápia nem tud rajtuk segíteni.

Kizilhan a jazidik vallási vezetőjével is találkozott, aki beleegyezett abba, hogy nem közösíti ki az erőszak áldozatait. A jelenlévő áldozatok kezét megcsókolta, és azt mondta, a közösségük büszke rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik