kim dzsong un (Array)
Külföld

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

24.hu
24.hu

2016. 08. 24. 09:24

A rakétát helyi idő szerint hajnali fél 6-kor (közép-európai idő szerint éjjel fél 11-kor) bocsátották fel nem messze a tengerparti Szinpho városától, amelynek közelében a műholdfelvételek szerint egy tengeralattjáró-támaszpont található – mondta el a dél-koreai vezérkar egyik illetékese.

A phenjani rezsim két nappal azután hajtotta végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait sértő újabb fegyverkísérletet, hogy “megbocsáthatatlan” bűnténynek, a Koreai-félszigetet “a háború szélére sodró” provokációnak minősítette a dél-koreai és amerikai haderő hétfőn megkezdett szokásos éves hadgyakorlatát, és válaszul “megelőző nukleáris csapással” fenyegetőzött.

Az Ulchi Freedom Guardian fedőnevű, csaknem két héten át tartó hadgyakorlat alapvetően számítógépes szimuláció, de a hadmozdulatokban 50 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona is részt vesz. A Dél-Koreában állomásozó amerikai erők közlése szerint Phenjant a szokott módon értesítették a manőverek kezdetéről, leszögezve, hogy annak célja növelni a szövetségesek képességét arra, hogy a régiót megvédjék és a Koreai-félsziget stabilitását megőrizzék.

A rendszeres amerikai-dél-koreai hadgyakorlatok minden évben megnövelik a feszültséget a Koreai-félszigeten, ahol idén már amúgy is rendkívül puskaporossá vált a légkör Észak-Korea januári, negyedik kísérleti atomrobbantása után, amelyet később több rakétakísérlet is követett.

Szakértők szerint az 1970-es évek óta nem volt ilyen rossz a két Korea közötti viszony, s a helyzetet csak tovább rontotta, hogy egy nagyobb disszidálási hullám után a múlt héten családjával együtt Dél-Koreába szökött Észak-Korea londoni nagykövetségének első titkára.

Korábban nem volt példa arra, hogy ilyen magas rangú tisztségviselő Dél-Koreába disszidáljon, s ez kínos kudarcot jelent Kim Dzsong Un észak-koreai vezető diktatúrája számára.

Augusztusban került nyilvánosságra az is, hogy jelentős összegű pénzeszközzel együtt nyoma veszett Európában egy magas rangú észak-koreai tisztségviselőnek, akinek a feladata a phenjani kommunista rezsim devizával történő ellátása volt.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.