Nagyvilág

Már női öngyilkos merénylőket is bevet az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam már női öngyilkos merénylőket is bevet a líbiai katonák ellen Szirtben, a terrorszervezet kormányerők által ostromolt utolsó líbiai bástyájában – mondta csütörtökön Mohamed al-Gaszri dandártábornok, a szélsőségesekkel szembeni műveleteket összehangoló parancsnokság szóvivője.

A dandártábornok szerint női öngyilkos merénylők a testükön robbanószerkezetekkel próbálták megközelíteni a katonák állásait a város egyik központi negyedében. “Első alkalommal tapasztaltunk ilyet” – mutatott rá Gaszri. Amikor közelebb próbáltak menni az ellenőrzőponthoz, a katonák távolról végeztek velük és két másik, motorral érkező merénylővel is – tette hozzá.

Ugyanakkor a nap folyamán legalább tíz líbiai katona életét vesztette, miután öngyilkos merénylők felrobbantottak két, robbanószerrel megrakott gépkocsit – jelentették a tripoli székhelyű egységkormányhoz hű milíciák.

Ahmed Hadia, a város visszafoglalásáért küzdő milíciák szóvivője elmondta: a támadók a gépkocsikkal belehajtottak a kormányerők Szirt nyugati felében lévő állásaiba, és ott hozták működésbe a pokolgépeket. A halottakon kívül 20 milicista megsebesült a támadásban. Félő, hogy a halálos áldozatok száma még növekedhet, mivel sok katona súlyos sebet kapott – tette hozzá.

A tripoli székhelyű egységkormány hadereje – a miszrátai milíciák – június 9-én hatolt be Szirt városába. Augusztus 1. óta az amerikai hadsereg légicsapásokkal támogatja az offenzívát, amely egyre kisebb területre szorítja vissza a dzsihadistákat utolsó líbiai bástyájukban. A hadművelet során egészségügyi források szerint eddig több mint 300 ember vesztette életét és 1500-an megsebesültek.

Gaszri szerint a dzsihadisták szétzilált egységei továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a város négy kerületét, amelyeket a milíciáknak sikerült ostromgyűrűbe fogniuk.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik