Nagyvilág

Felgyújtotta a rendőr a magát benzinnel lelocsoló férfit

Elektromos sokkolóval lőtt rá, hogy megmentse az életét, de pont emiatt a 32 éves férfi lángokba borult. Az áldozat családja most kártérítést kapott a rendőrségtől.

Egy peren kívüli megegyezés részeként kártérítést kap a rendőrségtől annak a brit férfinak a családja, aki három éve azért halt meg, mert egy rendőr rálőtt egy elektromos sokkolóval – jelentette a brit sajtó. Andrew Pimlott szülei házának hátsó kertjében öntötte le magát benzinnel két rendőr előtt Plymouth városában, majd az egyik rendőr rálőtt az 50 ezer voltos sokkolóval, ami miatt a Pimlott lángba borult. A férfi öt nappal később belehalt égési sérüléseibe.

A Pimlott halála ügyében indított bírósági eljárás megállapításai szerint a tűz legvalószínűbb oka a sokkoló volt, bár a rendőrök azt állították, hogy a férfi kezében egy égő gyufa volt, amikor Peter Hodgkinson rendőr rálőtt az eszközzel. Ugyanakkor megállapították, hogy a rendőr az előírások szerint használta a sokkolót, és nem tették felelőssé Pimlott halála miatt. A rendőrt egy belső vizsgálat is felmentette.

Hodgkinson és kollégája azután mentek ki a helyszínre, hogy Pimlott apja a segélyhívón kért segítséget, miután észrevette fiát a kertben, kezében a kanna benzinnel. Kelvin Pimlott attól tartott, hogy fia – aki alkoholproblémákkal és depresszióval küzdött, és bíróság tiltotta el szülei házától – fel akarja gyújtani az épületet.

Bár a rendőrség nem tartja magát felelősnek a férfi halálában, mégis úgy döntöttek, hogy kártérítést fizetnek az elhunyt családjának az eset miatt. Egy rendőrségi szóvivő közlése szerint azért egyeztek meg peren kívül velük, hogy a családnak ne kelljen elszenvednie a perrel járó kellemetlenségeket. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mekkora összegről van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik