Nagyvilág

Kétezer év börtönt kért Fethullah Gülenre egy török ügyészség

Kétszeres tényleges életfogytiglani, és további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért egy törökországi ügyészség kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokra, akit Ankara a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelőjének és fő felelősének tart.

A 2527 oldalas vádirat szerint

Gülennek “fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása”, “terrorizmus finanszírozása”, “az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérlete”, valamint “a kormány megdöntésének kísérlete” miatt bírák elé kell állnia.

A jelentés szerint az általa kialakított hálózat hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott. A szövegben az is szerepel, hogy bizonyos üzletemberek ajándék címén anyagi támogatást nyújtottak a mozgalomnak, az Egyesült Arab Emírségeken, Dél-Afrikán, Tunézián, Marokkón, Jordánián és Németországon keresztül juttatták a pénzt az Egyesült Államokba.

A per további száz vádlottja két évtől tényleges életfogytig terjedő börtönbüntetésekre számíthat. Tizenhárom fő előzetes letartóztatásban van.

A török vezetés szerint Gülen és a “párhuzamos állam” 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni Recep Tayyip Erdogan akkori miniszterelnök hatalmát. A jelenleg államfő Erdogan a közelmúltban ígéretet tett arra, hogy teljesen elvágja üzleti kapcsolatait annak a mozgalomnak, amelynek kezéhez vér tapad:

A Gülen által terjesztett “vírus” elterjedt egész Törökországban, ezért szükség van az ország megtisztítására

– mondta.

A török elnök felszólalásaiban ismét kilátásba helyezte a halálbüntetést, amelyet a parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölt el 2004-ben.

Binali Yildirim jelenlegi miniszterelnök múlt szombaton kijelentette: Gülen kiadatása az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésének fő feltétele, e téren nincs helye alkudozásnak. Ez befolyásolja azt is, hogy Törökország mennyire lesz Amerika-ellenes.

Gülen a múlt héten nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmazta a puccskísérlet kivizsgálására, és kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádaknak akár egytizede is igaznak bizonyul, és ha bűnösnek találják, vállalja az ezért járó büntetést. Egyúttal úgy vélekedett, hogy a török igazságszolgáltatási rendszert az ankarai kormány már ellenőrzése alá vonta.

(kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik