Nagyvilág

Diplomáciai botrány lett a törökországi beleegyezési korhatár eltörléséből

A svéd külügyminiszter és egy osztrák lap is úgy értékelte, hogy Törökország lehetővé tette a kiskorúakkal folytatott szexuális kapcsolatot.

A török külügyminisztérium hétfőn bekérette Svédország ankarai nagykövetét, mert szerintük a svéd külügyminiszter azzal vádolta meg a török kormányt, hogy legalizálta a kiskorúak szexuális zaklatását.

A vita amiatt robbant ki, hogy Margot Wallström azt írta hivatalos Twitter-oldalán, hogy „semmissé kell tenni azt a törökországi döntést, amely lehetővé teszi a 15 év alatti gyerekekkel való szexuális kapcsolatot”.

A török külügyminiszter botrányosnak nevezte, hogy egy külügyminiszter spekulációkra vagy álhírekre hivatkozva tegyen közzé ilyen bejegyzést. „A kritika rendben van, de ez rágalom, hazugság” – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu.

Fél évük van, hogy új jogszabályt alkossanak

A svéd külügyminiszter arra alapozta kijelentését, hogy a török alkotmánybíróság júliusban eltörölt egy jogszabályt, amely alapján minden 15 év alatti gyermekkel szemben elkövetett szexuális cselekedet zaklatásnak minősül. Ezt egy alsóbb bíróság kérelmezte, arra hivatkozva, hogy a mostani jogszabály nem tesz különbséget aközött, ha valaki egy tizenévessel létesít szexuális kapcsolatot, vagy egy csecsemőt erőszakol meg.

A török törvényhozásnak hat hónapja van arra, hogy az alkotmánynak megfelelő jogszabályt alkosson az eltörölt rendelkezés helyett. A külügyminiszter szerint a kormány elkötelezett a gyermekek zaklatása elleni harc iránt, és az igazságügyi minisztérium már dolgozik az új szabályozáson.

A török miniszterelnök-helyettes, Mehmet Simsek a Twitteren üzent Margot Wallströmnek, azt írta: „Önt nyilvánvalóan félretájékoztatták. Nincs ilyen őrültség Törökországban. Kérem, ellenőrizze az információit.”

A repülőtéri kijelzőn is felkapták a vizet

A török külügy egyébként az ankarai osztrák követség ügyvivőjét is bekérette, az ellen tiltakozva, hogy a bécsi repülőtéren a kijelzőkre írt egymondatos hírek közt az jelent meg, hogy „Törökország engedélyezi a 15 éven aluli gyermekekkel való szexet”. A török külügyminisztérium szerint a hírszolgáltatást biztosító Kronen-Zeitung című napilap hiteltelen, és felelőtlenül terjeszt eltorzított és meghamisított információkat, hogy lejárasson egy baráti országot.

Cavusoglu külügyminiszter odáig ment, hogy Ausztriát a rasszizmus és iszlamofóbia melegágyának nevezte. Egyben riasztónak mondta, hogy az „Ausztriában kezdődött lejáratókampány átterjed Svédországra is”. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik