Nagyvilág

Tőkés László a népszavazáson való részvételre buzdítja az erdélyi magyarokat

A levélszavazatok gyűjtésében és eljuttatásában is aktív szerepet vállalnak.

Tőkés László arra biztatja az erdélyi magyarokat, hogy vegyenek részt a kötelező betelepítési kvótáról októberben tartandó magyarországi népszavazáson.

Nagyváradi sajtótájékoztatóján a politikus arra kérte a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyieket, hogy ha még nem tették meg, vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe. Azt mondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt irodáiban segítséget adnak a regisztrációhoz, és aktív szerepet vállalnak majd a levélszavazatok összegyűjtésében és célba juttatásában is.

Tőkés szerint „rossz íze van” annak, hogy Jean-Claude Juncker bírálja Magyarországot a betelepítési kvótákkal kapcsolatos álláspontja miatt. Szerinte ezzel a tagállami szuverenitást támadja az Európai Bizottság elnöke. „Amikor a romániai restitúció vagy az autonómia ügyét vetjük fel az EU-ban, mindig a tagállami kompetenciákra hivatkozva utasítják vissza a kezdeményezéseinket, most viszont a tagállami kompetenciákat veszik semmibe” – jelentette ki.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke a sajtótájékoztatón azt is kérte az erdélyi magyaroktól, hogy a népszavazáson szavazzanak nemmel. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik