Nagyvilág

Ellenőrnek adták ki magukat, hogy póthajat tegyen fel nekik a váci utcai fodrász

Két nő tartott kamu ellenőrzést a napokban Budapesten, egy Váci utcai fodrászszalonban. Azt mondták, a kormányhivataltól jöttek, és felmutattak valamiféle igazolványt. Mindent ellenőriztek, különféle dokumentumokat és engedélyeket kértek. Miután mindent átnéztek, azzal búcsúztak, hogy két nap múlva visszatérnek, de megjegyezték, nem kizárt, hogy több milliós bírságot szabnak ki, amennyiben nem találtak mindent rendben.

A szalon tulajdonosának gyanús volt az ellenőrzés menete, ezért szólt a rendőröknek, és velük együtt várta a két nők, akik meg is érkeztek. Jöttek is, elmondták, hogy milyen hiányosságokat találtak, majd közölték, ez bizony több százezer forintba fog fájni. Bár ettől készségesen eltekintettek volna, ha a szalon fodrászai ingyen tesznek fel nekik póthajat. Nyomozók vitték el őket a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint z egyik nőnél egy rendőrigazolvány-tokot és egy “police” feliratú jelvényt, míg pusztavámi társánál egy ellenőrzési naplót találtak és foglaltak le a rendőrök. A csalók a továbbiakban szabadlábon védekezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik