Külföld

Mintha már Trump is temetné saját győzelmét

24.hu
24.hu

2016. 08. 11. 19:05

Csütörtökön délelőtt, a lakásépítők szövetségének floridai rendezvényén Trump különösen csapongott beszédében és rendkívül fáradtnak, csaknem enerváltnak látszott.

Politikai elemzők – a CNN hírtelevízióban és az MSNBC televízióban – értékelve a republikánus elnökjelölt csütörtöki megnyilatkozásait, arra hívják fel a figyelmet, hogy Donald Trump mintha már a várható választási vereségre készülne. Floridai beszédében kifejezetten kedvetlennek és érdektelennek mutatkozott, reggeli telefonos tévéinterjújában pedig – amelyet a CNBC televíziónak adott –

először pendítette meg, hogy vereséget szenvedhet a novemberi elnökválasztáson.

Igaz, azt mondta, ha veszít, akkor ennek oka a “politikai korrektsége” lesz, de azt fejtegette, nincs is szüksége arra, hogy elnöknek válasszák, s ha vereséget szenvedne, akkor legalább – hosszú vakáció után – visszatérhet a régi kényelmes és jó életéhez. “Nem ezt akarom, szerintem győzünk, de majd meglátjuk” – fogalmazott a republikánusok elnökjelöltje. Egyben megismételte, hogy szerinte a választásokat elcsalják majd – márpedig egyes szakértők szerint ezzel is az esetleges vereségre készül, már előre azt magyarázza.

Donald Trump népszerűsége és elfogadottsága az elmúlt két-három hétben meredeken zuhant a közvélemény-kutatások adatai szerint. Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt jelenleg a választás szempontjából kulcsállamnak számító valamennyi szövetségi államban vezet, Wisconsin államban például megháromszorozta támogatói lélekszámát, és immár tizenöt százalékkal, 52:37 arányban vezet Donald Trump előtt. A Politico című lap elemzése szerint Trumpnak külön fejfájást okozhat, hogy a republikánusok és a republikánusokkal rokonszenvezők nem olyan lelkesek és motiváltak, mint a korábbi, tekintélyes republikánus elnökjelöltek esetében, miközben Hillary Clinton támogatói és a Demokrata Párt szavazótábora sokkal lelkesebben készül a választásra, mint Trump hívei.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.