Külföld

Öttagú családot találtak holtan Pennsylvaniában

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 08. 08. 11:18

Holtan találtak egy öttagú családot az egyesült államokbeli Pennsylvaniában, köztük egy szívátültetésen átesett, kétéves kislányt. A rendőrség szerint vélhetően az egyik szülő által elkövetett gyilkosságokról, illetve öngyilkosságról van szó.

A rendőrség abból indul ki, hogy az egyik szülő megölte a családtagjait, majd öngyilkos lett. John Adams kerületi ügyész azt mondta, helyi idő szerint szombaton délután kézzel írott jegyzetre bukkantak a holttestek mellett, és arról is beszámolt, hogy a házaspárnak “családi problémái” voltak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 40 éves férfi, a 33 éves nő, egy 8 és egy 2 éves kislány, valamint egy 5 éves kisfiú holttestén is lőtt sebeket, valamint az egyik felnőtt közvetlen közelében kézifegyvert találtak. A hatóságok közölték, a család kutyáját is agyonlőtték.

A legfiatalabb lány néhány napos korában veleszületett rendellenességek miatt szívátültetésen esett át. Az amerikai sajtó korábban többször is foglalkozott a kislány betegségével, és a szülők folyamatos küszködésével, hogy a kilökődés elleni gyógyszerhez hozzájussanak.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Felcsút, 2014. október 24.
Felsorakoznak a csapatok a magyar Országgyűlés és a brit parlament labdarúgócsapatának mérkőzése előtt a felcsúti Pancho Arénában 2014. október 24-én. Az Országgyűlés csapata 8-1-re nyert. Jobbról a nyolcadik Kövér László házelnök.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.