Nagyvilág

Marco Rubio a Zika-fertőzött nőktől is elvenné az abortusz lehetőségét

marco rubio (marco rubio)
marco rubio (marco rubio)
A volt elnökjelölt-aspiráns szerint a törvénynek a feltételektől és körülményektől függetlenül minden emberéletet védeniük kell.

Marco Rubio floridai szenátor, aki egy ideig a republikánus elnökjelöltségért is versenyben volt, kijelentette: a Zika-vírussal fertőzött nőknek sem szabadna megengedni az abortuszt, még akkor sem, ha a gyermekük súlyos születési rendellenességgel jön világra.

New York állam után Floridában diagnosztizálták a legtöbb Zika-fertőzést. Ugyanakkor az Egyesült Államokban a legtöbben külföldi útjuk során kapták el a vírust.

Rubio egyébként vérfertőzés vagy nemi erőszak esetén sem támogatja az abortuszt. A Zika-vírussal kapcsolatban azt mondta: tudja, hogy sokan ellenkeznek nézeteivel, de úgy gondolja, hogy minden emberi életet védeniük kell a törvényeknek. „Ez egy bonyolult, nehéz kérdés. De ha tévedek, az élet oldalán tévedjek” – jelentette ki.

Azt is mondta: tudomásul veszi, hogy a kisfejűség egy szörnyű betegség, és egész életre szóló nehézségeket okoz, ennek ellenére is kitart amellett, hogy a feltételeitől és körülményeitől függetlenül a törvényeknek minden emberéletet védelmezniük kell. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik