Nagyvilág

Leállt a rendszer, felfüggesztette járatait a Delta Airlines

Az amerikai Delta Airlines minden járatát felfüggesztette az “országos szintű rendszerleállás miatt” – írta meg a BBC. A problémát állítólag egy áramkimaradás okozta a Delta atlantai központjában. A légitársaság tájékoztatása szerint már dolgoznak a probléma megoldásán, a leállás a beérkező és a már úton lévő gépeket nem érinti. Arra kérték utasaikat, hogy még a repülőtérre való elindulás előtt ellenőrizzék járatuk státuszát.

A BBC-nek és a CNN-nek nyilatkozó, a világ különböző repterein ragadt utasok arról számoltak be, hogy nem kapnak információt, így nem tudják, mikor repülhetnek el. Egy utas a San Francisco-i repülőtérről azt írta, több száz társával együtt várakozik, miután leparancsolták őket a már felszálláshoz készülődő gép fedélzetéről. Twitteren számos dühös kirohanás olvasható, amelyekre a légitársaság emberei azt válaszolják, hogy a biztonság a legfontosabb.

Budapesti idő szerint fél kettő után korlátozottan újraindult a légitársaság forgalma, de az utasoknak továbbra is késésekkel és járattörlésekkel kell szembenézniük. A Delta honlapján és mobilalkalmazásán keresztül elérhető járatinformációk is késve frissülnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik