Külföld
Brüsszel, 2016. augusztus 7.
Charles Michel belga kormányfõ sajtóértekezletet tart a miniszterelnöki hivatalban Brüsszelben 2016. augusztus 7-én. Elõzõ nap a belgiumi Charleroi város rendõrségének épülete elõtt egy arabul kiabáló férfi bozótvágó késsel két rendõrnõt megsebesített. A támadó Allah Akbar! (Allah hatalmas!) kiáltást hallatva rontott rá áldozataira és az egyik rendõrnõ arcán mély vágásokat ejtett, mielõtt lelõtték. (MTI/AP/Virginia Mayo)

Ismerték a Charleroi-ban bozótvágóval támadó férfit a hatóságok

24.hu
24.hu

2016. 08. 07. 18:41

Az Iszlám Állam magára vállalta a rendőrök elleni terrorcselekményt. Vizsgálják, hogy egyedül hajtotta-e végre tettét.
Korábban a témában:

Kisebb bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok előtt, de terrorizmussal eddig nem hozták összefüggésbe az algériai származású támadót, aki bozótvágó késsel sebesített meg két rendőrt szombat délután a dél-belgiumi Charleroi-ban – közölte sajtótájékoztatóján Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap az MTI szerint.

Eközben a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap internetes oldalán azt közölte, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a két rendőrnő ellen elkövetett gyilkossági kísérletet.

A biztonsági szolgálatok rendkívüli ülését követően a miniszterelnök elmondta, hogy “terrorista gyilkosság kísérlete” miatt indítottak vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a 33 éves támadó egyedül, vagy terrorista csoport tagjaként hajtotta-e végre tettét.

Hozzátette, hogy a fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM) értékelése után a kormány az egész ország területére érvényes terrorfenyegetettségi szintet a hármas fokozaton tartja.

A hármas “súlyos” szint, s azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős és a terrortámadás veszélye “lehetséges, és valószínű” – hangsúlyozta a kormányfő.

A belga főügyészség vasárnapi közleményében K.B.-ként azonosította a támadót, aki 2012 óta illegálisan él Belgiumban. A fiatalember tette elkövetésekor nem tartotta magánál sem személyes iratait, sem mobiltelefonját, amely arra utal, hogy semmilyen nyomot nem akart hagyni maga után.

Az ügyészség úgy fogalmazott, hogy a támadás módja és körülményei is terrorista cselekményre engednek következtetni. A támadó hátizsákját a tűzszerészek átvizsgálták, de sem robbanóanyagot, sem fegyvert nem találtak benne – tették hozzá.

Az RTBF belga közszolgálati televízió azt közölte, hogy a támadás után még az éjszaka elkezdődtek az elkövető családjának és barátainak kihallgatásai. A hajnali órákban két házkutatást is tartottak a városban és környékén, köztük az elkövető lakását is átvizsgálták.

Szombat délután egy arabul kiabáló férfi bozótvágó késsel két rendőrnőt sebesített meg a dél-belgiumi Charleroi város rendőrsége előtt.

Az Allah Akbar! (Allah hatalmas!) kiáltást hallatva rontott rá áldozataira a machetével hadonászó támadó. Az egyik rendőrnő könnyen sérült meg, a másik rendőrnő arcán és nyakán mély vágásokat ejtett a támadó.

A két rendőr segítségére sietett egy kollégájuk, aki kézifegyverével a támadóra tüzelt, a mellkasán és a combján találva el. A támadót a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.

Vasárnap egy bozótvágó késsel felfegyverkezett embert vettek őrizetbe a kelet-belgiumi Liege városában. Ez utóbbi esetben az információk szerint a török származású fiatalember ismert a rendőrség előtt, noha eljárás még nem folyt ellene. Az illegálisan Belgiumban tartózkodó húsz év körüli férfi ugyan nem használta a kést, de őrizetbe vették, kihallgatása zajlik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.