Nagyvilág

Újabb várost foglaltak vissza az Iszlám Államtól

A szíriai ellenzéki erők amerikai támogatással, két hónapig tartó harcok után "szinte teljesen" visszafoglalták az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettől az észak-szíriai Manbidzs városát.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező londoni székhelyű szervezet közlése szerint a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd koalíció elfoglalta Manbidzsot, de átfésüli a belvárost a még ottmaradt dzsihadisták után kutatva.

Egy katonai szóvivő azt mondta, hogy még folytatódnak a harcok, de a város mintegy 90 százalékát már megtisztították az Iszlám Állam harcosaitól.

Az SDF amerikai légi támogatással két hónapja, május 31-én indított offenzívát az Aleppó tartományban lévő Manbidzs visszafoglalására. Ez volt az utolsó olyan város a szíriai-török határ térségében, amely még a dzsihadisták kezén volt. Az SDF az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával először kifüstölte őket a környékbeli kisebb településekről, majd június 23-án behatolt a városba.

Manbidzs visszafoglalásával az SDF elvágja a török határtól az Eufráteszig, valamint a terrorszervezet szíriai fellegvárához, Rakkához vezető utat. Ezen az útvonalon történik az Iszlám Állam utánpótlásának biztosítása, illetve fegyvereseik mozgatása.

Az Iszlám Állam 2014. június 29-én kiáltotta ki a kalifátust, amelynek területe Szíria, valamint Irak északi és középső részeire terjed ki.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik