Nagyvilág

Iránban betiltották a Pokémon Gót

Az internetet felügyelő Virtuális Tér Tanácsa úgy döntött, „biztonsági okokból” betiltja a Pokémon Go nevű mobilos játékot – írja a BBC, amely szerint a hatóság megpróbálta együttműködésre bírni a játék fejlesztőjét, de nem járt sikerrel. A döntéssel Irán nem az első állam, amely korlátozza az úgynevezett kiterjesztett valóság alapú, világszerte rendkívül népszerű játékot, de az első ország, amely teljes tilalmat vezet be.

Indonézia eddig csak a közalkalmazottaknak, például a rendőröknek tiltotta meg, hogy használják a játékot. Az ázsiai országban le is tartóztattak egy francia játékost, aki véletlenül betévedt egy katonai bázis területére. Azóta egy törvénytervezetet is benyújtottak, ami az iskolákból tiltaná ki a játékot. New York állam kormányzója pedig a regisztrált szexuális bűnelkövetőnek tiltotta meg, hogy a Pokémon Gót használják.

A Pokémon Go lényege, hogy a játékosoknak a valós világban mozogva kell megtalálniuk a virtuális térben létező lényeket, a pokémonokat. Ennek következtében a játék megszállottjai telefonjukba révedve mászkálnak a városok utcáin, ami okozott már kisebb-nagyobb baleseteket. Arról, hogy mi is ez az egész, itt olvashat részletesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik