Nagyvilág

Lefejezve és megcsonkítva találtak rá egy szíriai meleg férfira Isztambulban

Lefejezve és borzalmasan megcsonkítva találtak rá egy szíriai homoszexuális férfi holttestére, két nappal azután, hogy a férfinak július végén nyoma veszett Isztambulban.

Mohammed Vizam Szankari, aki a háború elől menekült el Szíriából, július 23-án tűnt el, miután távozott a török nagyváros Fatih negyedének Aksaray nevű körzetében lévő lakásából.
A menekült már egy hónapja Isztambulban élt, de máshová akart költözni, mert egy fegyveres banda megfenyegette, hogy megerőszakolja – mondták el a barátai a szervezetnek.

Egyik barátja szerint a holttestet annyira megcsonkították, hogy csak a nadrágjáról lehetett felismerni. Testébe két penge beletörött, felsőteste felismerhetetlen volt, és lefejezték.

A menekültet már öt hónappal korábban elrabolták és megerőszakolták – mondta el az egyik lakótársa. Meg is akarták ölni, de sikerült elmenekülnie. “Bejelentettük a rendőrségen, de semmi sem történt” – tette hozzá a lakótárs.

A férfi egy másik meleg barátja a Kaos GL-nek elmondta, mennyire megdöbbentettek, milyen kiterjedt a homofóbia Törökországban. Elmondása szerint őt már kétszer rabolták már el.

Senki sem törődik velünk. Teljesen mindegy, hogy szíriai vagy török valaki. Ha homoszexuális, célponttá válik

– mondta a férfi.

A homoszexualitás nem bűncselekmény Törökországban, de a meleg közösség gyakran válik hátrányos megkülönböztetés és zaklatás áldozatává a konzervatív muzulmán országban.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik