Nagyvilág

Kedden helyezik örök nyugalomra a Franciaországban meggyilkolt papot

A gyászmisén a belügyminiszter is részt vesz, utána szűk körben tartják Jacques Hamel atya temetését.

Gyászolók százai gyűltek össze kedden a roueni székesegyháznál Nyugat-Franciaországban, ahol annak a papnak a tiszteletére tartanak gyászmisét, akit két iszlám szélsőséges gyilkolt meg a múlt héten a közeli Saint-Étienne-du-Rouvray településen.

A misét a roueni érsek, Dominique Lebrun tartja, és Bernard Cazeneuve belügyminiszter is részt vesz. A szertartást szigorú biztonsági intézkedések mellett rendezik. A mise után szűk körben temetik el Jacques Hamel atyát.

A 85 éves pap reggeli misét tartott múlt kedden, amikor a két merénylő berontott a templomba és túszul ejtették az ott lévőket. Hamel atyának elvágták a torkát a támadók, akiket később a rendőrök agyonlőttek.

Vasárnap Franciaországban és Olaszországban jelentős számban vettek részt muszlimok a katolikus miséken, hogy így fejezzék ki együttérzésüket. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik