Nagyvilág

Erdogan a hírszerzést is magához ragadja

A török elnök átszervezi a hírszerzés és a vezérkar ellenőrzését úgy, hogy közvetlenül az államfőnek tartozzanak felelősséggel.

Recep Tayyip Erdogan szombaton jelentette be a döntést a televízióban, és közölte, hogy azt akarja, hogy a nemzeti titkosszolgálat és a vezérkar főnöke közvetlenül az államfőnek jelentsen a miniszterelnök helyett. Ehhez alkotmánymódosításra lesz szükség, ami csak ellenzéki támogatással fog menni. Két párt már jelezte, hogy kész együttműködni Erdogannal az alkotmány átalakításában.

A változtatás beleillik az elnök terveibe, hogy egy alkotmányreformmal erős elnöki végrehajtó hatalmat építsen ki magának.

Az átszervezést azzal indokolta, hogy szorosabb ellenőrzés alá kell helyezni a fegyveres erőket, amelyek egy rész puccsot kísérelt meg ellene. A katonai akadémiákat is be fogják zárni, helyettük egy nemzetvédelmi egyetemet alapítanak – mondta.

A katonaság soraiból rengeteg embert szereltek le, köztük a tábornoki és tengernagyi kar mintegy 40 százalékát, és egy részüket le is tartóztatták. A puccs miatt több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe. Erdogan szerint közülük 10 137 embert hivatalosan megvádoltak és letartóztattak. A megtorlás elbocsájtás vagy a munkavégzés alóli felfüggesztés formájában már 60 ezer emberre terjed ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik