Nagyvilág

Amerikai elnökválasztás: félelem és harag

Az indulatok abból fakadnak, hogy a két jelölt, a republikánus párti Donald Trump és demokrata párti Hillary Clinton népszerűsége az ellentáborban rendkívül alacsony és még saját táboruk is élesen megosztott – mondta az MTI-nek adott interjújában Frank Tibor akadémikus, az ELTE amerikanista professzora.

A közelmúltban tartott, elnökjelölt-állító nagygyűlések nem a szakpolitikai kérdések tisztázását szolgálták. Az Amerikában konvenciónak nevezett nagygyűlések mindkét esetben szinte a cirkuszi mutatvány és a személyeskedő indulatok irányába tolódtak el.

Lejárató kampány

Frank Tibor szerint nehéz megjósolni, hogy a két elnökjelölt a választásig hátralévő száz napban milyen stratégiát folytat majd. Nyilvánvalóan folytatódik a kölcsönös lejárató kampány, miközben nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk a politikai programoknak, amelyekkel el akarják nyerni az államelnöki tisztséget.

Ha a kampány kisstílű, mocskolódó, aljas irányba megy el, abból az amerikai népnek csak kára, s nem haszna van. Ha viszont az óriási tömegeket érintő kérdések, mint az egészségügy, a felsőoktatás költségei kerülnének a középpontba, az az embereknek érdemi segítség lenne.

Bel- és külpolitika

Ma a választókat az Egyesült Államokban is leginkább a belbiztonsággal összefüggő kérdések foglalkoztatják, ahol drámai a véleménykülönbség a pártok és híveik, elnökjelöltjeik és célkitűzéseik között. Az embereket megosztja: támogassák-e Trumpot, aki azt ígéri, hogy biztonságossá és “újra naggyá teszi” az Egyesült Államokat, megállítja az illegális migrációt, helyreállítja a belső rendet, megvédi a rendőrséget és fontolóra veszi a fegyverviselés korlátozását. Mindez az utolsó évtizedekben az elnököknek egyre kevésbé, vagy éppen sehogy se sikerült.

Végül ott a külpolitika, amelyhez – vélekedett Frank Tibor – Trump minimálisan ért, szemben Hillary Clintonnal, aki nagyon komolyan iskolázott s tapasztalt ezen a téren. Korábbi külügyminiszterként, szenátorként, és egy vitatott személyiségű, de nagy formátumú elnök feleségeként 25 éve vesz részt az országos és a világpolitikában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik