Nagyvilág

Ferenc pápa: az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket

Ferenc pápa szombaton azon a zártkörű szentmisén, melyet a krakkói II. János Pál szentélyben lengyel papok, szerzetesek és kispapok jelenlétében mutatott be.

Krisztus tanítványainak élete konkrét szereteten, vagyis a szolgálaton és a nyitottságon alapul, a szenvedőket szolgálva Krisztus testét dicsőítjük, mondta a pápa. Homíliában az isteni irgalom eleven könyvének nevezte az újszövetségi evangéliumot, amelyet folyton olvasnunk kell, folyamatosan újra kell értelmeznünk, mivel az fehér lapokkal végződik, azaz nyitott könyv marad. A híveknek és a lelkipásztoroknak pedig az a hivatásuk, hogy az evangéliumot, az örömhírt továbbírják, mégpedig azonos stílusban, vagyis az irgalmasság cselekedeteit teljesítve, tette hozzá.

Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy

konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”, hiszen a szenvedőket szolgálva Krisztus testét dicsőítjük.

(mti, kiemelt kép: europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik