Nagyvilág

Tízezrek menekülnének Aleppóból, de ha megteszik, mesterlövészek lövik agyon őket

Bassar el-Aszad, Szíria elnöke a hétvégén gyakorlatilag megnyerheti a szíriai polgárháborút. Nemcsak neki lenne ez hatalmas győzelem, hanem Oroszországnak is. De addig még emberek tízezreit kellene megölni.

A szír kormány, amely az öt éve tartó háború alatt elvesztette az uralma alá tartozó ország kétharmadát, a háború kezdete óta nem volt még olyan jó katonai helyzetben, mint most. Az áttörés július 17-én történt, amikor a kormányerők elzárták az utolsó olyan utat, amelyen keresztül az aleppói felkelők utánpótláshoz juthatnának. A város most teljesen körbe van zárva.

Százezrek körbekerítve

Valamikor Aleppó volt Szíria legnagyobb városa, ahol még most, öt évnyi háború után is 3-400 ezer ember él. A konfliktus kezdete óta bizonyos negyedei a kormány, míg más területei a felkelők uralma alatt állnak. Mostanra ez lett a független és az iszlamista felkelők utolsó komoly bázisa is. A harcnak pedig lassan vége.

Forrás: @arabthomness
A piros a szír kormány, a zöld a felkelők, a sárga a kurdok, a szürke az Iszlám Állam. Forrás: @arabthomness

A kormány mostanra készült fel arra, hogy megostromolja Aleppót, a támadást a hétvégére tervezik. A hét elején szórólapokat dobtak le és sms-eket küldtek a városban élőknek, hogy a civilek szabadon elhagyhatják a várost a három humanitárius ösvényen keresztül, amelyeket megnyitottak előttük. A fegyveresek pedig egy negyedik ilyen ösvényen keresztül távozhatnak, miután letették a fegyvereiket.

A város kiürítésével a kormány célja egyrészt az lehet, hogy szabadon ostromolhassák Aleppót és az ENSZ ne háborogjon a bombázás miatti civil áldozatokon. Másrészt pedig az, hogy emiatt a felkelők is letegyék a fegyvereiket és feladják a harcot.

Vesztett helyzetből

Jó darabig úgy tűnt, hogy Aszad el fogja veszíteni a polgárháborút. Egészen addig, amíg Oroszország és Irán, Szíria két egyedüli szövetségese aktívabb szerepet nem kezdett el vállalni a harcban.

Mindketten Aszád oldalán léptek be a küzdelembe, a haditechnikát az oroszok adták, az emberanyag jó részét az irániak és a libanoni Hezbollah. A harcot a hírek szerint a hírhedt Kudsz milícia irányította.

Az oroszok névleg azért léptek be a konfliktusba, hogy az Iszlám Állam ellen harcoljanak. Ezt meg is tették, de nemcsak őket bombázták, hanem az összes többi felkelőt is, hiszen mindenkit terroristának bélyegeztek, aki a hivatalos szír kormány ellen harcol.

Aszadnak azért volt hatalmas szerencséje, mert az Egyesült Államok a harc kezdete óta nem igazán tudja kitalálni, hogy mit is akar elérni Szíriában. Aszad oldalára nem állhat, hiszen mégiscsak egy tömeggyilkos diktátorról van szó, aki ideggázt vetett be a saját civil lakossága ellen.

Obama ki is mondta, hogy Aszadnak mennie kell.

Természetesen az Iszlám Állam mellé sem állhat, hiszen mégiscsak a halálszekta miatt vállalt szerepet az Egyesült Államok a szíriai konfliktusban. Maradtak a felkelők, de mögéjük állni sem könnyű. A milliónyi apró felkelőcsoport két legprominensebbje a szír hadsereg dezertált katonáiból felálló Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) és az Al-Kaidához kötődő Al-Nuszra front. Utóbbi a fő ok, amiért nem könnyű támogatni a felkelőket, mert majdnem annyira szélsőséges iszlamisták, mint az Iszlám Állam, miközben az Al-Kaida mégiscsak az utóbbi évtizedek legmeghatározóbb terrortámadását követte el Amerika ellen.

A harc végét már a Nuszra front is érzi, be is jelentették, hogy hivatalosan is megszakítanak minden kapcsolatot az Al-Kaidával, amit utóbbi vezetője, Ajman Al-Zavahiri személyesen hagyott jóvá. Ezzel két dolgot akarnak elérni:

  • Hogy az orosz haderő ne támadja őket tovább arra hivatkozva, hogy iszlamista terrorcsoport
  • És hogy az amerikaiak, számukra szerencsés esetben, mögéjük álljanak.

Ezek közül valószínűleg egyik sem fog megtörténni. Az amerikai külügy azt mondta, nem a neve alapján ítélnek meg egy terrorcsoportot, hanem azt nézik, mit tesznek. Most pedig egyelőre figyelnek. De addigra az Al-Nuszrának már késő lehet.

Fotó: AFP / Ameer Alhalbi
Fotó: AFP / Ameer Alhalbi

A konfliktus megoldásához az út már biztos, hogy Aszad győzelmén keresztül vezet. Csak az a kérdés, hogyan. Az oroszok azt szeretnék, ha Szíria visszanyerné területi integritását és Aszad vezetésével működne tovább. Az amerikaiak viszont azt, hogy ha a szír kormány győz, meginduljon a politikai vita arról, hogy ki követi majd a távozó Aszadot. Ez elég naiv tervnek tűnik,

ha ötévnyi kőkemény polgárháború nem tudta elűzni az elnököt, akkor a demokratikus párbeszéd sem fogja.

Eközben viszont az Iszlám Állam is egyre rosszabbul áll. A rengeteg nyugati légicsapás meglepő módon hosszútávon működött a szervezet ellen, ráadásul mindkét oldalról folyamatosan támadja a szíriai és az iraki kormány is. A szírek visszafoglalták Palmürát, de ennél sokkal jelentősebb, hogy az iraki haderő, amely korábban nem sokat mutatott, vissza fogja foglalni Moszult is, az ISIS valódi központját.

Az Iszlám Állam a visszaszorulástól csak egyre elkeseredettebb harcot vív majd Európában és otthon is. A tömeggyilkosságok és mészárlások a bukás szélén álló terrorszervezetek sajátjai, és az Iszlám Államnál ez a lépcső most következhet.

Egyébként az amerikaiaknak is kérdés lehet, hogy akarják-e az ISIS ennyire gyors halálát. Minél hamarabb elpusztul ugyanis a terrorszervezet, annál stabilabb lesz Aszad hatalma Szíriában. És az Iszlám Állam hivatalos bukásával amúgy sem oldódik meg a legtöbb probléma. A Szíria és Irak határán működő szunnita felkelés továbbra is működni fog, főleg, hogy mindkét állam kormánya síita marad. Az még kérdéses, hogy az európai terrorizmust és a bevándorlást hogyan befolyásolná Aszad győzelme és az Iszlám Állam bukása.

Az viszont biztos, hogy a következő néhány napban rengetegen fognak meghalni. Aszad kormánya a hírek szerint inkább csak látványnak szánta a humanitárius folyosókat, amelyeken keresztül elvileg el lehet hagyni Aleppót. Az onnan kiszivárgó hírek szerint akik megpróbálják, azokat mesterlövészek szedik le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik