Nagyvilág

Tabu lesz a francia sajtóban a terroristák neve és arcképe

Ezzel akarják megelőzni, hogy a szélsőségesek „hősöket” csináljanak a merénylőkből.

Vezető francia médiumok jelentették be szerdán, hogy a jövőben nem közlik az Iszlám Államhoz köthető merénylők neveit és fényképeit, hogy ne adjanak lehetőséget a szélsőségeseknek a dicsőítésükhöz.

Franciaországban széles körű vita kezdődött arról, hogyan kellene kezelnie a sajtónak a terrorcselekményeket és a terrorfenyegetést. A Le Monde című lap igazgatója szerkesztőségi cikkben szólította fel a hírszolgáltatókat, hogy járjanak el nagyobb felelősséggel. Az újság egy ideje már nem számol be a dzsihadisták propagandaközleményeiről, és arról sem, ha egy merényletért az Iszlám Állam magára vállalja a felelősséget.

A BFM televízió is bejelentette, hogy nem mutatja meg tudósításaiban a támadók arcképeit. A csatornát egyébként tavaly súlyos kritikával illették, miután januárban a párizsi kóser szupermarket elleni támadáskor életveszélybe sodorta a boltban elrejtőzködő túszokat azzal, hogy elárulta hollétüket.

Az Europe 1 rádió ugyancsak bejelentette, hogy a jövőben adásaikban nem fognak elhangozni a terroristák nevei, hogy a szélsőségesek ne csináljanak belőlük „hősöket”. (AP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik