Nagyvilág

Templomi merénylet: azonosították az egyik támadót

A 19 éves férfi rendőri megfigyelés alatt állt, de minden nap kikapcsolták néhány órára a nyomkövetőjét. Ekkor történt a támadás.

A francia hatóságok azonosították az egyik férfit, aki túszokat ejtett kedden délelőtt egy templomban, majd a rendőrök agyonlőtték.

Az ügyben eljáró ügyész elmondta, hogy az egyik támadó a 19 éves Adel Kermiche nevű helyi férfi volt, aki Franciaországban született. Tavaly emeltek vádat ellene terrorista kapcsolatok miatt. Márciusig őrizetben volt, utána pedig folyamatos megfigyelés alatt állt. Naponta csak néhány órára hagyhatta el otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen.

Az ügyész elmondta. a nyomkövetőt minden délelőtt kikapcsolták öt órára, ekkor történt a támadás is.

Francois Molins államügyész elmondta: Kermich a rokonai iratait felhasználva kétszer is megpróbált Szíriába utazni. Amikor Törökországban elfogták a hatóságok, unokatestvére papírjai voltak nála.

A másik támadót még nem azonosították.

A két férfi kedden délelőtt öt túszt ejtett Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában. Egy 84 éves pap torkát elvágták. Egy túszt súlyosan megsebesítettek, de az ügyész tájékoztatása szerint ő már nincs életveszélyes állapotban.

A merénylőkön robbanómellény-utánzat is volt, az apácákat pedig „emberi pajzsként” próbálták használni a rendőri rajtaütéskor – közölték a hatóságok. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik