Nagyvilág

Hivatalos: Hillary Clinton a demokraták elnökjelöltje

Történelmet írt a Demokrata Párt azzal, hogy egy nőt választott elnökjelöltjének.

Az Egyesült Államok történetében most először választott egy nőt elnökjelöltjének a két nagy párt egyike, miután a Demokrata Párt philadelphiai elnökjelölő konvencióján a delegáltak formálisan is Hillary Clintont választották a párt elnökjelöltjének. Az egykori first lady a dél-dakotai delegáció szavazatával érte a győzelemhez szükséges 2383 delegált szavazatát, de végül a Clintont az előválasztásokon megizzasztó ellenfele, Bernie Sanders vermonti szenátor volt az, aki lezárhatta a szavazást.

Sanders jelképes lépésként az államonkénti  szavazás felfüggesztését javasolta, hogy a delegáltak közfelkiáltással válasszák meg Hillary Clintont a párt elnökjelöltjének, így is kifejezve, a párt a kemény előválasztások ellenére egységesen kiáll elnökjelöltje mellett. Ezzel Sanders megtette azt, amit Hillary Clinton 2008-ban megtett, amikor a demokraták Barack Obamát választották elnökjelöltjüknek.

A Politico beszámolója szerint egész nap spekulációk keringtek a konvención arról, milyen szerepet fog játszani Sanders a történelmi pillanatban, miután Clinton munkatársai utalgattak arra, a tervezettnél nagyobb jelenlétet szánnak a vermonti szenátornak. Közben a lap információi szerint Clinton és Sanders emberi  “viharos” egyeztetéseket tartottak annak megakadályozására, hogy a Sanderst támogató delegáltak megzavarják a szavazást. Ez csak félig sikerült.

Tiltakozó kivonulás

Bár a szavazást nem zavarta meg semmilyen rendbontás, miután hivatalossá vált Clinton jelölése, Sanders nagyjából kétszáz támogatója zajosan kivonult a teremből, és “így néz ki a demokrácia” és “mi vagyunk az emberek” skandálással a konvenciónak otthont adó Wells Fargo Center mellett felállított médiasátorba vonultak.

A The Hill cikke szerint több delegált is utalt arra, hogy a kivonulást már napokkal korábban megtervezték, hogy így mutassák ki elégedetlenségüket a demokrata elnökjelölttel szemben.

A kivonulás jól mutatta a Sanders-támogatók közötti véleménykülönbségeket. A beszámolók szerint voltak, akik ezzel a Demokrata Pártból is kivonultak, közölve, hogy nem hajlandóak Clintonra szavazni. Mások közölték, hogy Clintonra fognak szavazni, de a kivonulással meg akarták mutatni, hogy milyen dühösek a pártra, és mennyire elégedetlenek a jelölttel. De még olyan Sanders-támogatók is voltak, akik tiltakoztak a kivonulás ellen, azzal vádolva meg a résztvevőket, hogy ezzel Donald Trump szekerét tolják.

Maga Sanders reggel, a kaliforniai delegáció előtt mondott beszédében üzent legkeményebb támogatóinak, akik nem akarnak beállni Clinton mögé, és rendszeresen fújolással reagálnak Hillary Clinton nevének említésére. A szenátor kijelentette: könnyű fújolni, de nehezebb lesz belenézni gyerekeid szemébe, akik egy Donald Trump-elnökség alatt fognak élni. Majd hozzátette: “Donald Trump az ország modern történelmének legrosszabb elnökjelöltje”, és mindent meg kell tenni annak megakadályozására, hogy megnyerje az elnökválasztást.

A konvenció ezt követően mindenféle zavar és botrány nélkül folytatódott, ahogy a szónokok igyekezték érző emberként bemutatni Hillary Clintont, akiről az elmúlt évtizedek alatt az a kép alakult ki, hogy egy rideg, érzelemmentes politikus, akinek egy őszinte szava sincsen, és minden kijelentését és megmozdulását tanácsadók hada közvélemény-kutatások eredményeire alapozva alakítja ki. És aki csak akkor áll ki ügyek mellé, ha azzal szavazatokat tud szerezni.

Az igazi Hillary

Az este vezérszónoka Bill Clinton volt, aki előtt főleg nők beszéltek, nem elhalasztva a lehetőséget, hogy kiemeljék: Hillary Clinton a nőknek köszönheti majd győzelmét (ami kétségtelenül így lesz, ha a demokrata elnökjelöltnek sikerül megnyernie a novemberi elnökválasztást). Felszólalt többek között a republikánusok által gyűlölt, nőknek egészségügyi segítséget nyújtó Planned Parenthood szervezet elnöke, Meryl Streep, Lena Dunham és Elizabeth Banks színésznők, az első női amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright valamint a fegyveres erőszak áldozatává vált fekete fiatalok édesanyjait tömörítő Mothers of the Movement szervezet több tagja.

A legnagyobb várakozás azonban Bill Clintont előzte meg, aki egy több mint háromnegyed órás, személyes és érzelmes beszédben mutatta be az “Igazi Hillaryt” – szemben a republikánus elnökjelölő konvención bemutatott “Kitalált Hillaryvel”. A konvenció második napjának fő témáira rájátszva mondta el, hogy felesége (aki szerinte mindenek előtt édesanya) mi mindent tett a gyerekekért, nőkért, családokért, hogyan állt ki a szeptember 11-ei terrortámadás áldozataiért és a mentésben részt vett emberkért, és milyen eredményeket ért el külügyminiszterként.

Bill Clinton úgy mutatta be feleségét, mint aki tényleg képes változást hozni, és nem csak beszél róla. “Beszélni könnyű” – jelentette ki Clinton (odaszúrva ezzel nem csak Trumpnak, hanem Sandersnek is), de végrehajtani a változásokat hozó munkát már nehéz, és unalmas. Olyan embernek állította be, mint aki “nem elégedett a status quóval” és “mindig előre néz”, aki egész életében progresszív ügyek mellé állt ki, aki szenátorként a kisemberekért küzdött, árva gyerekek örökbe fogadását segítette, külügyminiszterként pedig a nők és a melegek jogaiért harcolt, valamint példátlan nemzetközi összefogást hozott létre a klímaváltozás ellen. És persze támogatta az Oszama bin Laden megölésére indított akciót, és kemény küzdelmet folytatott a terrorizmus visszaszorítására.

Az este végén pedig Hillary Clinton is bejelentkezett New York-ból, hogy megköszönje támogatóinak, hogy sikerült áttörnie a legkeményebb üvegplafont, és az első női elnökjelöltként történelmet írhatott.

A Nap Pillanatai

Elizabeth Banks kifigurázza Donald Trump nagy visszhangot kiváltó belépőjét a republikánus konvencióra.

Bernie Sanders a könnyeivel küszködik, amikor bátyja, Larry Sanders a külföldön élő demokraták delegációjának tagjaként bejelenti, hogy a delegáció 10 szavazatot ad le Sandersre.


És végül Howard Dean újra előadta híressé vált üvöltözését, amit a 2004-es demokrata előválasztás alatt mutatott be (és ami azóta is biztos pont a legemlékezetesebb elnökválasztási pillanatokról szóló listákban)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik