Nagyvilág

Észak-Korea a Han folyón üzent Dél-Koreának

Észak-Korea röplapokat úsztatott le egy folyón Dél-Koreába - közölte szerdán a szöuli védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy ez az első ilyen eset a két állam történetében.

A dél-koreai hadsereg a Han folyó tölcsértorkolatában még pénteken bukkant többtucatnyi műanyag zsákra, amelyek egyenként mintegy húsz röplapot tartalmaztak. A helytől egy órányi autóútra található az ország fővárosa, Szöul.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint a megtalált röplapokon Észak-Korea azzal fenyegetőzött, hogy rakétatámadást hajt végre szomszédja ellen, továbbá megismételte azt az általa régóta hangoztatott nézetet, miszerint az 1950-53-as koreai háborút Phenjan nyerte meg.

Az ötvenes évek elején megvívott koreai háború fegyverszünettel végződött 1953-ban, és senki sem tekinthető győztesnek. Békeszerződés sohasem jött létre a kommunista Észak- és az Amerika-barát Dél-Korea között, így nemzetközi jogi értelemben hadiállapotban vannak egymással.

Észak-Korea nemrégiben közelebbről meg nem határozott megtorló intézkedésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha Dél-Koreába amerikai THAAD típusú rakétaelhárító rendszert telepítenek az év végén. Phenjan múlt héten három ballisztikus rakétával végzett kísérletet.

A két rivális állam idén januárban tért vissza a hidegháborút idéző pszichológiai csatározáshoz az után, hogy Észak-Korea végrehajtotta negyedik nukleáris robbantását. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik