Nagyvilág

Az óráról rángatták ki a zaklatással meggyanúsított iskolás lányt

Az eset után minden iskolatársa erről beszélt, noha végül nem emeltek vádat ellene.

Az iskolában, óráról rángattak ki egy 16 éves lányt az angliai Nottinghamben, majd rendőrök vették őrizetbe. Emma Raymondot azzal gyanúsították, hogy gyűlöletkampányt szított egy osztálytársa ellen, egészen pontosan zaklatással vádolták meg.

A lány a BBC adásában beszélt arról, hogy nyolc órán át tartották fogva a rendőrségen, majd elengedték, és azóta sem emeltek vádat ellene.

A nottinghami rendőrség közölte: azért tartóztatták le Emmát, mert a hozzájuk érkezett feljelentés szerint testi bántalmazással fenyegetőzött, bár később kiderült, hogy ez nem állja meg a helyét. A lány azt mondta, egy szót sem szólhatott, be kellett ülnie egy rendőrautóba, a történteket pedig végignézték iskolatársai, majd mindenki erről beszélt. A szüleivel sem beszélhetett, de a rendőrök megjelentek a házuknál, lefoglalták a laptopját és a tabletjét.

Emma apja elmondta: dühös a történtek miatt, szerinte a rendőrök máshogy is kezelhették volna a helyzetet. A lányt rabosították, ujjlenyomatot és DNS-mintát is vettek tőle, és nem foglalkoztak azzal, hogy fiatalkorú.

A rendőrség szóvivője azt mondta: egy iskolás lány zaklatásának ügyében nyomoztak, és a vizsgálat során arra is fény derült, hogy a lány testi épsége lehet veszélyben, ezért úgy döntöttek, mielőbb sort kerítenek az őrizetbe vételre, bár nem szokásos eljárás, hogy erre iskolában kerül sor.

Végül a feljelentést tevő lány ellen indult eljárás a hatóságok félrevezetése miatt. Emma családját felkereste a rendőrség, hogy elmagyarázzák, miért volt szükség az intézkedésre, ami miatt egyébként a lány családja panasszal élt. (Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik