Nagyvilág

Kiállítással próbálja bizonygatni a szerb kormány, hogy nem cenzúráznak

Összegyűjtötték a miniszterelnököt kritizáló cikkeket, karikatúrákat és bejegyzéseket, hogy ezekkel tagadják a vádakat.

Furcsa kiállítást nyitott Belgrádban a Szerbiát kormányzó populista párt – egyebek mellett a miniszterelnököt ábrázoló karikatúrák, cikkek, közösségi médiás bejegyzések láthatóak a falakon. Egy tévékészüléken az Aleksandar Vučićot kifigurázó tévéműsorok mennek, egy kiállított újságcímlapon pedig aranykoronával a fején látható a kormányfő.

A Szerb Haladó Párt a tárlattal arra reagált, hogy egyre többen vádolják őket cenzúrával és a sajtó elleni nyomásgyakorlással. A kiállításnak a „Cenzúrázatlan hazugságok” címet adták.

Pellengérre állított újságírók

Az újságírók, akiknek a munkáját kiállították, azt mondják: ez is azt mutatja, hogy a hatalmon lévők ellenségként kezelik a sajtót. „Már a kiállítás címe is arra utal, hogy amit nem cenzúráznak, az hazugság” – jelentette ki a Danas című lap főszerkesztője, Draza Petrović. Szerinte a kiállítás a pellengérre állításukat szolgálja, és amit a kormány művel, az paranoiára utal.

Nemrég több százan vonultak utcára Újvidéken amiatt, hogy az áprilisi választások után jelentős változások voltak a tartományi közmédiában, a Vajdasági Rádió és Televíziónál. Az eset ismét felszínre hozta a kormánnyal szembeni vádakat arra vonatkozóan, hogy politikai és gazdasági nyomásgyakorlással próbálják elhallgattatni a sajtót.

Marginális lapok

Egy 2015-ös jelentésben az Európai Bizottság jelezte, hogy az uniós csatlakozásra váró országban nincsenek meg a szólásszabadság maradéktalan gyakorlásának feltételei. Több esetben előfordult, hogy újságírókat a politikai véleményük miatt rúgtak ki, ami öncenzúrához vezetett – áll a dokumentumban.

Vučić, aki most elkötelezett Szerbia EU-csatlakozása mellett, régen szélsőséges nacionalista volt, Milosević uralma alatt, az 1990-es évek végén hírközlési miniszter is volt. Azt állítja, mostani politikája gyökeresen különbözik az akkoritól. A Szerb Haladó Párt a kiállítás ismertető szövegében egyenesen azt írta, hogy nagyobb szólásszabadság van Szerbiában, mint sok nyugat-európai országban, és a cenzúravádak a miniszterelnök lejáratását szolgálják.

Petrović azt mondta, a kiállításon bemutatott kritikus cikkek olyan lapokból származnak, amelyek néhány ezer példányban jelennek meg. A nagy elérésű médiumok a kormány irányítása alatt állnak. (AP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik