Nagyvilág

Egyetlen célja maradt az Iszlám Államnak

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet teljesen kiszorítható Irakból és Szíriából - mondta csütörtökön John Kerry amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció több mint negyven tagországának washingtoni találkozóján.

Kerry mindazonáltal arra szólította fel a résztvevőket, hogy ne hagyjon alább a küzdelemben tanúsított eltökéltségük.

Irakban az Iszlám Állam által korábban elfoglalt területek majdnem felét, Szíriában pedig húsz százalékát már sikerült visszafoglalni a dzsihadistáktól.

Az amerikai diplomácia vezetője úgy vélte, a 2014 júniusa óta a szélsőségesek kezén lévő, az Iszlám Állam iraki fellegvárának számító Moszul visszavétele lehet a dzsihadisták elleni küzdelem egyik fordulópontja. Ezt követően ugyanis a terroristáknak nem marad bázisuk Irakban.

A politikus mindenesetre hozzátette, a város visszafoglalásával párhuzamosan nem múlna el a terrorveszély.

Az Iszlám Állam elég realista ahhoz, hogy tudja, mikor kell változtatnia. A terrorcsoport jelenleg “a kvázi-államszervezetből globális hálózattá alakulás stádiumában van, és egyetlen célja, hogy a lehető legtöbb embert meggyilkolja.

Egy bagdadi diplomata előző napi értesülései szerint Haider al-Abádi iraki miniszterelnök már októberben elkezdené Moszul ostromát, iraki és amerikai tisztségviselők azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra semmilyen menetrendet.

Az iraki hadsereg március 24-én indított offenzívát Ninive tartomány egészének visszaszerzésére, amelyben az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció is támogatja. Múlt héten sikerült ellenőrzésük alá vonni a kajarai légitámaszpontot, ami kulcsfontosságú lépés a Bagdadtól mintegy 400 kilométerre északra fekvő Moszul felszabadításához vezető úton. (MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik