Nagyvilág

Eredeti a németországi baltás támadóról bemutatott felvétel

Ezt a német belügyminiszter erősítette meg. Szerinte a támadás az ámokfutás és a terrorizmus határvidékén helyezkedhet el.  

Eredeti az Iszlám Állam által közzétett felvétel, amelyen az a támadó látható, aki baltával és késsel rontott egy vonat utasaira Németországban – közölte a német belügyminiszter. Thomas de Maiziere ugyanakkor hozzátette, hogy nincsenek arra utaló jelek, hogy a tettes a terrorszervezet utasítására cselekedett volna.

A tárcavezető elmondta: a támadás hátterét és a tettes motivációját még vizsgálják, egyelőre úgy tűnik, nem volt közvetlen kapcsolat közte és az Iszlám Állam között. Inkább a dzsihadisták propagandája inspiráltatta.

A belügyminiszter szerint a támadás olyan eset lehet, amely az ámokfutás és a terrorizmus határvidékén helyezkedik el. De Maiziere azt is mondta, hogy „nem lehet azt mondani, hogy nincs összefüggés a menekültek és a terrorizmus között”, de a terrorveszély a menekülthullám előtt is nagy volt, most is nagy és az is marad, „a menekültek kérdésétől függetlenül”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik