Nagyvilág

Török puccs: Ankara Gülen letartóztatását kérte Amerikától

Hivatalosan kérte Törökország az Egyesült Államoktól az ott élő Fethullah Gülen hitszónok letartóztatását - jelentette be Bekir Bozdag igazságügyi miniszter kedden.

A török kormányzat azzal vádolja Gülent, hogy része volt a múlt heti katonai puccskísérletben. Bozdag most úgy fogalmazott, minden bizonyíték azt mutatja, hogy a puccskísérletet Gülen akaratára és parancsai alapján szervezték meg. Binali Yildirim török miniszterelnök bejelentette: elküldte az ankarai igazságügyi minisztérium Washingtonba azokat a bizonyítékokat, amelyek alapján Törökország kéri Fethullah Gülen kiadatását.

Bozdag szavai szerint minden bizonyíték azt mutatja, hogy Gülen volt az államcsíny kiötlője, szellemi irányítója.

Több, mint elég bizonyítékunk van, több, mint amennyit kérhetnek tőlünk Gülen ellen

– mondta Bozdag hozzátéve, hogy az összes bizonyíték azt mutatja, Gülen parancsára szerveződött az államcsínykísérlet.

Binali Yildirim Gülen kiadatása mellett arról is szólt, hogy kormánya szerdán fontos intézkedéseket fog hozni további hatalomátvételi kísérletek kizárása és a lakosság biztonságának garantálása érdekében. Részleteket azonban a kormányfő nem közölt.

A nyilatkozatokból kiderül az is, hogy tovább folyik az államapparátusban a puccs utáni tisztogatás. A miniszterelnök hivatalából közölték, hogy 257 kollégájuk munkavégzését felfüggesztették. Ezzel – mondhatni – megtizedelték az ott dolgozókat, mivel becslések szerint 2600 főt alkalmaz a miniszterelnökség. A hadsereg vezérkari főnöke kedden azt írta internetes honlapján, hogy a fegyveres erők zömének semmi köze nem volt az elvetélt puccshoz, akinek pedig volt, azt a lehető legszigorúbban megbüntetik.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik