Nagyvilág

F16-os gépeket küldtek Erdogan megölésére

Két F16-os harci gép követte és fogta be Recep Tayyip Erdoğan török elnök repülőgépét, miközben Marmaris tengerparti üdülőhelyről Isztambul felé tartott a péntek éjszakai sikertelen katonai puccskísérlet idején – írja a Reuters hírügynökség egy volt katonatiszt beszámolójára hivatkozva.

Egy magas rangú kormánytisztviselő annyit megerősített, hogy valóban „zaklatták” az elnök magángépét, de az végül biztonságosan leszállt Isztanbulban. Egy másik tisztviselő úgy fogalmazott, hogy az elnök „bajban volt” a levegőben. Az egyelőre rejtély, hogy pontosan mi történt a levegőben, a puccsisták két pilótája miért nem indította a rakétáit.

Az értesülés egybevág azzal, hogy a dpa német hírügynökség Ankarai kormánykörök származó információja szerint a légierő volt parancsnoka, Akin Öztürk vezethette a puccsistákat. Öztürk eddig a legfelsőbb katonai tanács tagja volt.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentette, hogy összesen 103 tábornokot és admirálist vettek őrizetbe hétfőn a puccskísérlettel kapcsolatban. Maga Erdogan egykori mentorát, az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokot gyanítja a sikertelen államcsíny mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik