Nagyvilág

Nevetős szelfit küldött testvérének a támadás előtt a nizzai merénylő

A nizzai merénylő, Mohamed Lahouaiej-Bouhlel tette elkövetése előtt néhány órával maga is részt vett gyalogosan az ünnepi felvonulásban, felhívta onnan a fivérét, és nevetős szelfit küldött magáról. Erről a Dzsabur nevű fivér számolt be vasárnap Tunéziában.

Csütörtök délután felhívott, és azt mondta, Nizzában van európai barátaival a nemzeti ünnepen. Vidámnak és elégedettnek látszott a képen, egyébként is sokat nevetett, mondta a fivér, de a küldött képet nem volt hajlandó megmutatni a tudósítónak.

Mohamed Lahouaiej-Bouhlel a Tunisztól 120 kilométerrel délre lévő Szúsza város Mszaken nevű peremkerületében született 1985. január 31-én. 2005-ben költözött Franciaországba. Rokonai és egykori szomszédai elmondták, hogy utoljára négy évvel ezelőtt látogatott haza.

A szomszédok átlagos családból származónak, sportos életűnek, a vallás iránt érdektelennek írták le. Rokonai azt mondták, az utóbbi hetekben gyakrabban telefonált nekik, mint korábban. Dzsabur arról számolt be, hogy fivére az ökölvívásról beszélt neki, a szülővárosukról, és arról, hogy hamarosan visszatér oda.

Bouhlel nővére korábban már beszélt hírügynökségi tudósítókkal, ismét elmondta, hogy fivérének pszichés problémái voltak, mielőtt Franciaországba költözött, és orvos kezelte ezzel. A kezelő orvost is megszólaltatta a Reuters, és ő beszámolt arról, hogy Bouhlel agresszív volt a szüleivel – többször megpróbálta őket bezárni a szobájukba -, és nem volt megelégedve a saját testével, túl soványnak tartotta magát.

Bouhlel nagyon sokat foglalkozott testépítéssel, és külsejével próbált meg nyilvános helyeken imponálni, ismerkedni. Erőszakos volt a feleségével, akitől 18 hónapja külön élt, váltak. A nőt, aki szintén tunéziai származású nizzai, 2006-ban vette el feleségül. Három gyerekük született. Annak ellenére, hogy nem volt vallásos, Bouhlel a tette előtti hetekben gyorsan radikalizálódott, és erről beszélt is közeli ismerőseinek.

A francia rendőrség közben kiadta a nizzai gázoló fényképét:

Nizza, 2016. július 15. 2016. július 17-én elérhetõvé vált kép a nizzai merénylõrõl, a rendõrök által lelõtt, tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlelrõl. Július 14-én a 31 éves férfi bérelt teherautóval belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késõ esti tûzijátékot nézõ tömegbe és közben a lövéseket adott le a dél-franciaországi város tengerparti sétányán. A 84 halálos áldozattal és 202 sebesülttel járó nizzai terrortámadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) vállalta magára. (MTI/AP/Kapitalis)
2016. július 17-én elérhetővé vált kép a nizzai merénylőről, a rendőrök által lelőtt, tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlelről. (MTI/AP/Kapitalis)

A kiemelt képen a támadó autója, miután a rendőrök kilőtték, AFP / Anne-Christine Poujoulat

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik