Nagyvilág

Több mint háromszáz menekültet mentettek ki a Földközi-tengerből

A mentőhajók 366 illegális bevándorlót mentettek ki a Földközi-tengerből, akik rozoga csónakokon próbáltak eljutni az olasz partokra, legalább húszan közülük vízbe fulladtak, közölte szombaton az olasz rendőrség.

A túlélők, akiket négy különböző műveletben mentettek ki, több gumicsónakon és egy fából épült halászhajón összezsúfolva utaztak. Valamennyiüket a szicíliai Augusta kikötőjébe vitték, ahol az olasz rendőrségnek az illegális bevándorlás ellen küzdő Interforce egysége hallgatta ki őket.

A Siem Pilot nevű norvég hajó segített az egyik gumicsónak segítségére, amely elsüllyedt a Szicíliai-csatornában, de sok menekült már a tengerben volt, amikor a mentők a helyszínre érkeztek – közölte Antonio Panzanaro, az Interforce illetékese. Egy holttestet találtak, de a túlélők elmondása szerint legalább húszan a vízbe fulladtak a mentőhajó érkezése előtt.

A 366 kimentett ember között 82 nő és 25 gyermek volt. A túlélők többsége Nigériából, Etiópiából, Eritreából és Bangladesből érkezett.

Az érkezők közül embercsempészet gyanújával hét embert őrizetbe vettek, közöttük a csónakok kormányosait – közölte Antonio Panzanaro.

Olaszország régóta az Afrikából Európába tartó menekültek és migránsok frontországa és fő érkezési pontja.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint az idei év első felében viszonylag kevés migráns érkezett Olaszországba a tavalyi év azonos időszakához képest, de az áldozatok száma emelkedőben van. Az IOM szerint több mint 67 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba január 1. és július 3. között.

Kiemelt képünk illusztráció, Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik