Nagyvilág

TEK: biztonságban vannak a Gymnasiade magyar résztvevői

A Terrorelhárító Központ közleményében leírta, a Fekete-tenger partján elhelyezkedő településen 40 ország 2500 sportolója, köztük magyar fiatalok is versenyeznek különböző sportágakban.

A TEK munkatársa, aki sportvezetőként segíti a magyar csapatot, tájékoztatásában elmondta: tegnap este lezárták a sportolók szállásainak helyet adó objektumot, így az incidensekből ott szinte semmit sem lehetett érzékelni.

Ma reggel a helyi polgármester és a rendőrség vezetője számolt be a Gymnasiade résztvevőinek az éjszakai eseményekről, a TEK munkatársa pedig egy esetlegesen bekövetkező veszélyhelyzet során követendő szabályokról tartott tájékoztatót.

A TEK munkatársa folyamatosan a 35 fős magyar delegáció mellett tartózkodik. A csapat minden tagja jól van, a sportolók folytatják a versenyzést. A magyarok a tervek szerint hétfőn érkeznek vissza Budapestre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik