Nagyvilág

A törökök lezártak egy amerikai légi támaszpontot

A török hatóságok lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél-törökországi incirliki légi támaszpontot, és megszüntették a bázis áramellátását, közölte az adanai amerikai főkonzulátus szombaton. A német hadsereg (Bundeswehr) viszont később cáfolta a légibázis lezárását.

A légi támaszponton az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció keretein belül amerikai és velük szövetséges külföldi katonák és repülőgépek tartózkodnak.

A Bundeswehr külföldi bevetésekért felelős műveleti parancsnokságának szóvivője később a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta a támaszpont lezárásáról szóló amerikai bejelentést. Közlése szerint az államcsínykísérlet semmilyen következménnyel nem járt az ott szolgáló 240 német katonára, akik a szokásos ellenőrzés mellett továbbra is szabadon elhagyhatják, illetve visszatérhetnek a támaszpontra, bár a legmagasabb biztonsági fokozatot rendelték el ott.

Katonáink alapjában véve jól vannak, mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a katonák csak a médiából értesültek az államcsínykísérletről.

A Bundeswehr Tornado repülőgépekkel és egy légi utántöltő repülőgéppel vesz részt az Iszlám Állam elleni bevetésekben.
A Pentagon egyik magas rangú tisztségviselője korábban közölte, hogy az incirliki bázisra nem volt hatással a törökországi államcsínykísérlet.

Kiemelt kép: EPA / Tolga Bozoglu

A tisztségviselő hozzátette: megteszik a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy szavatolják a támaszponton szolgáló katonák, polgári alkalmazottak, valamint családtagjaik, illetve a támaszpont biztonságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik