Nagyvilág

Megbénult egy olasz kisváros, mert az önkormányzati dolgozók felét lecsukták

Túlzásba vitték a munkahelyi lógást.

Egy Nápoly melletti kisváros polgármesterének több önkormányzati intézményt is be kellett záratnia, miután 23 dolgozót elvitték a rendőrök. Az ok az volt, hogy kiderült: a munkatársak elképesztő mértékben ellógták a munkaidőt.

Az intézményekben ugyan kártyás beléptetési rendszer volt, de miután kamerákat szereltek fel a kapuknál, kiderült: többen csak blokkolni mentek be, de olyanok is voltak, akik távol maradó kollégájuk helyett húzták le a belépőkártyát. Volt, akit levideóztak, miközben megpróbált a biztonsági kamerával babrálni, majd kartondobozt húzott a fejére, hogy ne tudják azonosítani, miközben két kártyát húzott le.

A 11 ezer lelkes Boscotrecase polgármestere, akit alig egy hónapja választottak meg, azt mondta: lehet, hogy a városházát is be kell zárni. A letartóztatottak között van a helyi közlekedési rendőrség és a könyvelési osztály vezetője is.

A lógós dolgozók ellen az állam kárára elkövetett csalás miatt indulhat eljárás. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik