Nagyvilág

Elismerte bűnösségét a német nő, aki nyolc babáját hagyta meghalni

Volt férjének is tudnia kellett a terhességekről, mégsem tett semmit.

Elismerte bűnösségét az a 45 éves német nő, akinek bajorországi házában tavaly nyolc újszülött holttestét találták meg. Az Andrea G. néven említett nő ellen csak négy gyermek miatt tudtak vádat emelni, mert olyan rossz állapotban volt a többi holttest, hogy azt sem lehetett megállapítani, hogy élve születtek-e meg.

A nő ügyvédje a bíróságon elmondta: védence az újszülött csecsemőit törölközőkbe csavarta és elrejtette őket, függetlenül attól, hogy mutattak-e életjelet, vagy sem.

Andrea G. 55 éves volt férje ellen is eljárás indult, lehetséges bűnrészessége miatt. A párnak több gyermeke is volt korábbi házasságaikból, és három közös gyerekük is született. Többet már nem akartak, ennek ellenére semmilyen módszerrel nem védekeztek.

A német sajtó szerint a legfontosabb eldöntendő kérdés az, hogy a nő olyan mentális állapotban volt-e, ami alapján büntetőjogilag felelősségre vonható. A volt férj állítása szerint nem volt jelen a babák halálakor, de tudnia kellett felesége terhességeiről.

Várhatóan jövő szerdán hirdetnek ítéletet az ügyben. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik