Nagyvilág

Kezd elszabadulni az őrület Louisianaban, a rendőrök rengeteg tüntetőt vittek el

Az elmúlt hetekben a sajtót bejáró két nagyobb nyilvánosságot kapó rendőri túlkapásból az egyik a Luisianai Baton Rouge-ban történt. Alton Sterling egy parkolóban árult cégéket, amikor két rendőr letartóztatta. A földre teperték, lefogták a kezeit, majd az egyik rendőr mégis elkezdett kiabálni, hogy Sterling a fegyveréért nyúl. Ugyan sterlingnél nem volt fegyver, mégis agyonlőtték.

Vasárnap éjjel többszáz tüntető gyűlt össze, hogy Sterling halála miatt tiltakozzon. Először egy metodista templom előtt találkoztak, az úton. Végül egy helyi nő adott nekik engedélyt arra, hogy a telkén, biztonságos területen tiltakozzanak. Körülbelül száz rendőr jelent meg a helyszínen rohamfelszerelésben. A nő háza előtt békésen tüntető embereket egyszer csak váratlanul elkezdték kiszorítani. Amikor az útra szorultak, letartóztatták őket, mert akadályozták a forgalmat az úton, ahová ők terelték őket.

A rendőrség hivatalos álláspontja az volt, hogy a tüntetők már akkor is akadályozták a forgalmat az illegális tüntetéssel, amikor összegyűltek, így már azelőtt elkövették a bűncselekményeket, hogy biztonságos helyre mentek volna.

Három újságírót is letartóztattak, a többieket pedig figyelmeztették, és egy párméteres területre szorították őket. DeRay McKessont, a Black Lives Matter mozgalom híres aktivistáját is letartóztatták, majd óvadék ellenében elengedték. A vádakat nem ejtették ellene.

Miatta még Edward Snowden is megszólalt. Azt írta, a képen szereplő két férfi közül melyik tűnik nyugodtabbnak a választásával kapcsolatban?

A tüntetők közül többet is előzetes figyelmeztetés nélkül vittek el. A fenti videón például épp interjút ad egy fiatal tüntető, miközben elviszik a rendőrök. A legdurvábban viszont az alábbi kép terjed az interneten, ahol a rohamrendőrök egy fiatal, nyugodtan álló lány felé rohannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik