Külföld

Legalább húszan meghaltak a kasmíri zavargásokban

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 07. 10. 17:54

Legalább 20 halottja és 200 sebesültje van az észak-indiai Dzsammu és a vitatott hovatartozású Kasmír tartományokban pénteken kitört pakisztán-párti zavargásoknak - közölték vasárnap indiai rendőrségi források.

Rádzsendra Kumar, a dzsammui és kasmíri tartományok rendőrségének vezetője szerint a sebesültek közül százan a biztonsági erők tagjai, emellett pedig hárman eltűntek. Egy rendőr megfulladt, miután a tüntetők a szolgálati kocsiját egy folyóba tolták. Az összecsapások a rendőrség a tüntetők között annak ellenére folytatódtak, hogy szombatra a hatóságok egész napos kijárási tilalmat rendeltek el a Kasmír-völgyben – tette hozzá Kumar. A tartományi kormányzat ugyanakkor felhívást tett a lakosság és a lázadók politikai vezetői számára, hogy segítsenek a kedélyek lenyugtatásában.

A zavargások azt követően törtek ki, hogy pénteken az indiai biztonsági erők megölték a térség egyik lázadóvezérét, a 22 éves Burhán Mozaffar Vánit és két harcostársát. A férfi a Hizb al-Mudzsahedín (Szent Harcosok Pártja) nevű lázadó csoport vezetője volt, amit többek mellett az Európai Unió is terrorszervezetnek tart.

A 22 éves férfi 15 éves korában csatlakozott a pakisztánpárti lázadókhoz és soraikban gyorsan emelkedett a csúcsra. Az India Today című indiai lap jelentése szerint Váni egy videóban követőit rendőrök elleni támadásokra szólította fel. Halálát követően az indiai Kasmír-szerte tömegtüntetések bontakozta ki, az aktivisták pakisztán-párti jelmondatokat skandáltak, autógumikat égettek és kövekkel dobálták a rendőröket. Váni temetésére a tartományi székhelytől, Szrinagartól 40 kilométerre délkeletre lévő Tralban 20 ezren gyűltek össze az indiai IANS hírügynökség szerint.

A lázadók Kasmír Indától való elszakadásáért harcolnak.

Újdelhi pedig azzal vádolja a szomszédos Pakisztánt, hogy anyagi és ideológiai értelemben is támogatást nyújt ezeknek a csoportoknak, amit Iszlámábád cáfol, ugyanakkor szabadságharcosokként méltatja a lázadókat.

India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása óta mindkét ország magának követeli Kasmírt, amelynek egy részére Kína is igényt tart. Kasmír déli fele indiai, északi pedig pakisztáni ellenőrzés alatt áll. A két ország három háborút vívott egymással, ebből kettőt a himalájai régióért. Legutóbb 2003-ban kötöttek fegyverszünetet, de azóta is gyakoriak a villongások a kasmíri határ mentén, a muszlim többségű indiai területen pedig a hindu és a muszlim közösségek között is gyakoriak az összetűzések.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. szeptember 15.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.