WARSAW, POLAND - JULY 09:  (From L to R)  Italian Prime Minister Matteo Renzi, British Prime Minister David Cameron, U.S. President Barack Obama, Ukrainian President Petro Poroshenko, German Chancellor Angela Merkel and Franch President Francois Hollande prepare to depart after posing for photographers following talks at the Warsaw NATO Summit on July 9, 2016 in Warsaw, Poland. NATO member heads of state, foreign ministers and defense ministers had gathered for a two-day summit that ended today.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Külföld

Elrettentés és párbeszéd: eredmények a varsói NATO-csúcs után

Wagner Péter
Wagner Péter

biztonságpoltikai szakértő. 2016. 07. 10. 15:32

Véget ért Varsóban a NATO újabb csúcstalálkozója, a nemzetközi sajtó és a szakértők még hetekig fogják értelmezni a csúcson elfogadott mintegy féltucat dokumentumot. A fő hangsúlyt természetesen az Oroszországgal való viszony, és a tagországok katonai erőfeszítései jelentették, de a kétnapos programban valójában nagyobb hangsúlyt kapott a különböző nem-NATO országokkal való párbeszéd.

Walestől Varsóig

Amikor Oroszország bekebelezte a Krím-félszigetet, a NATO kénytelen volt sebességet váltani saját működését illetően. A megelőző két évtized „missziózással” töltötte az Észak-Atlanti Szervezet, Koszovóban és Afganisztánban egyszerre több mint 100 ezer katona szolgált. A feladat valami átmeneti dolog volt a békefenntartás, a válságkezelés, és az államépítés között. Bárhogy is nézzük, ezek korábban nem voltak alapfeladatai a NATO-nak, a szervezet csak kényszerből tanult bele, hogy a létezésének okát fenntartsa.

2013 volt az afgán misszió lezárásának éve, a tagországok a „békeévekre” készültek, az USA megfelezte az Európában állomásozó erőinek számát, mert a fő veszélyt Kínában látta (és látja). Ehhez képest jött Oroszország váratlan lépése Krím elfoglalásával. Gyakran elhangzik, hogy ez csak védekezés volt, amiért az EU és az USA megpróbálta saját érdekszférájába vonni Ukrajnát a Majdan téri forradalom révén, az igazság azonban az, hogy ez a küzdelem a hidegháború óta folyt, Moszkvának megvoltak és meglettek volna az eszközei a jövőben is, hogy hasonló módon fordítson meg folyamatokat.

Természetesen az ukrán politikai elitet sem kell félteni, amely csak úgy bábként táncol a külföldi hatalmak kívánalmai szerint. 

Az ukrajnai események mindenesetre lépéskényszerbe hozták a NATO-t és az USA-t. Walesben döntések sorozatát jelentették be, katonai területen ún. megerősítő és adaptációs intézkedések sora született. Az előbbi tartoztak azok a lépések, amelyekkel a NATO eddig Közép- és Kelet-Európában elhanyagolt jelenlétét igyekeznek megerősíteni, az utóbbi olyan változások, átalakítások elindítása, amelyek révén a meglevő erők és katonai képességek hatékonyabban használhatóak majd.

Az elmúlt két év nagyon sűrű volt a tagországok számára, egymást érték a hadgyakorlatok nemzeti és nemzetközi szinten is. 2002 óta nem tartott olyan nagy létszámú begyakorlásokat, mint ebben a két évben, a Trident Juncture 2015-ös gyakorlatán 30 ország 36000 katonája vett részt. Nagy számok ezek, de a nagyságrend kedvéért érdemes látni, hogy Oroszország egy 2015-ös hadgyakorlatán 80 ezer főt mozgósított.

Fotó: Wagner Péter

A NATO-nak át kellett alakítania a készenléti erőinek rendszerét is. Az ukrajnai konfliktusnak két fontos tanulsága volt. Egyrészt, hogy az orosz haderő nagyon hatékonyan és gyorsan mozgósítható, a másik pedig, hogy a hibrid hadviselésnek köszönhetően napokig nem volt biztosra vehető, hogy mi történik a Krím-félszigeten. Sőt Kelet-Ukrajnában a mai napig nem ismerte el Oroszország, hogy jelen lenne, miközben ezernyi apró tény bizonyítja az orosz erők jelenlétét (beleértve például a haditechnikai eszközöket).

Mivel a NATO-nak a három baltikumi ország is tagja, a térképre ránézve bárki számára világossá válhat, hogy ezeknek az országoknak a megvédése igencsak problémás. Korábban nagy port vert fel egy amerikai elemzés, amely kimutatta, hogy a térség egy orosz támadásnak kb. 72 óráig tudna ellenállni. Ha összerakjuk ezt a két tényt, világosság válik, hogy a NATO lépéskényszerben volt (és van): olyan NATO erőkre van szükség, amelyeket gyorsan lehet mobilizálni és telepíteni. Így jött létre a magyarul kicsit sután hangzó Nagyon Magas Készültségű Műveleti Erő, egy kb. 5000 fős csoportosítás, amelynek egy része 48 órán belül mozgósítható. Ez a csoportosítás a korábban is létező, most mintegy 40 ezer fősre felemelt NATO Készenléti Erőknek a részét fogja képezni. Bár nagyon komolyan hangzik, egy ilyen katonai egység létezése valójában a 28 NATO tagállam által felajánlott, 28 országban szétszórtan elhelyezkedő kisebb nagyobb katonai egységek összességéről van szó.

A készenlétben levő erők mellett – Lengyelország és balti államok sürgetésére – valamiféle katonai jelenlétre is szükség volt a Baltikumban. Ebben nagy vita volt, mert sok tagország azt gondolta, hogy ez fölöslegesen idegesítheti Oroszországot, miközben valódi védelmi képességet nem tud adni. A négy országnak azonban fontos volt a megerősítés, az elrettentés terén, hogy legyen valamilyen NATO jelenlét az országukban.

A sok hadgyakorlathoz, a magas készenlét fenntartásához rengeteg pénz kell és a 2014-es walesi NATO csúcs egyik fontos eredménye az volt, hogy a tagországok ismét megfogadták egyrészt a védelmi költségvetésük fokozatos közelítését a 2 százalékos szinthez, illetve hogy 20 százalékát fordítják a költségvetésüknek modernizációra. Ezzel a vállalással régi adósságát törlesztik a tagországok.  A hidegháború vége óta ugyanis szinte minden ország a védelmi költségvetésén spórolt (kivéve érdekes módon Görögországot, amely minden költségvetési krach ellenére 2 százalék felett tartotta a védelmi kiadásait)

A 2015-ben így végül európai szinten megállt a kiadások csökkenése és enyhe emelkedés figyelhető meg. Amíg 2014-ben 4 olyan EU ország volt, amely 2 százalék környékén költött, addig 2015-ben már öt volt, és a legtöbb ország emelte kiadásait is.

Csúcs Varsóban

Ilyen előzmények után gyűltek össze a tagországok (és a külön meghívott partnerországok) állam- és kormányfői a lengyel fővárosban. A napirend feszített volt, egyik találkozó váltotta a másikat, amelyek így más ránézésre is kijelölték a prioritásokat. Külön találkozót kapott Afganisztán, Grúzia és Ukrajna, ezek azok az országok ahol a NATO-nak stratégiai érdekei vannak. A szövetség folytatja Afganisztán támogatását a kiképző misszióval és a biztonsági erők pénzügyi támogatásával, illetve nem csökkenti az erőit (ez tervbe volt véve). Grúziával erősítik az együttműködést de nincs szó a tagsági folyamat felgyorsításáról (gesztus Oroszországnak?), Ukrajna kapcsán a tagság semmilyen formában nem került szóba, de a NATO támogatja Kijevet a biztonsági szektor reformjában és a háborús állapotok kezelésében.

Külön megállapodás született a NATO és az EU között. Hogy pontosan mit takar a dokumentum, egyelőre rejtély. Nyilván adja magát a válságkezelésben való együttműködés, amely a migráció kapcsán már elkezdődött az Égei-tengeren, illetve szó van a hibrid hadviselés elleni összehangoltabb fellépésről, bármit is jelentsen ez. A két szövetség vezetői nagy reményeket fűznek a megállapodás aláírásához, de majd az idő fogja megmutatni, hogy mit is jelentenek a papírra vetett szavak.

Fotó: Wagner Péter

Mivel a NATO olyan tagországokkal is bír, amelyeknek az orosz lépéseknél komolyabb problémát jelentenek a Közel-Kelet kihívásai (terrorizmus, migráció, instabilitás), ezért amint azt már Magyarország érdekeinél jeleztem, a szövetség külön figyelmet szentelt a déli szárny kihívásainak kezelésére. Irakban és Jordániában új NATO kiképző (nem harcoló) misszió indul, a NATO felderítőgépei információkkal közvetlenül támogatják majd a már jelenleg ott működő nemzetközi koalíciót, támogatást kap az új líbiai kormány és új haditengerészeti misszió indul az embercsempészek feltartóztatására.

A végére marad a legnehezebb falat, az orosz fenyegetés kezelése. Az állami vezetők jóváhagytak egy új rotációs erők telepítését (rotációs, mert nem állandó jelleggel vannak ott, hanem hat-kilenc havonta cserélődnek) a három balti államba és Lengyelországba. Ezek az egyenként kb. 1000 fős erők mindegyike többnemzeti lesz, a Litvániába települő egységben például német, francia, portugál, norvég, belga, holland és luxemburgi katonák. Ezt a lépést, hogy NATO tagországok majdnem állandó jelleggel telepítenek erőket egy másik NATO országba, nevezhetjük forradalminak is, hiszem a hidegháború óta nem volt rá példa. Megállítani nem tudnának egy orosz támadást, de fontos szolidaritást mutatnak.

Pozitív meglepetés volt viszont, hogy a lengyel és balti országok kivételével a legtöbb delegáció (és a NATO főtitkár is) külön kihangsúlyozta a párbeszéd keresését Moszkvával. Nemcsak az elrettentés, az erők növelése a járható út, hanem ezzel párhuzamosan fent kell tartani a párbeszédet is, mert

Oroszország egy olyan realitás, amely mindig is itt lesz Európa szomszédságában.

Nyilván, a NATO nem mutathat gyengeséget, nem mutathat kétséget afelől, hogy bármelyik tagját megvédi ha fenyegetés éri, de szerencsére az is kimondásra került, hogy nem számolnak egy orosz támadással sem.

Gyakran merül fel ilyenkor az érv, hogy ha nem akar Moszkva támadni (és ezt politikai vezetők ki is mondják), akkor minek ez a sok katonai lépés, ez a sok hadgyakorlat? Egyrészt ezt nem gondolja mindenki így, és mivel a NATO-ban konszenzussal hoznak döntést, az ő véleményüket is figyelembe kell venni. Másrészt Oroszország eközben azt gondolja, hogy a NATO fenyegetést jelent, ennek mind hivatalos dokumentumok, mind a megnyilatkozások szintjén számos nyoma van. Moszkva lépései ennek megfelelőek, a hadgyakorlatok, a katonai erők növelése, amelyre a NATO-nak is reagálnia kell. A katonai erők tekintetében paritás a mai napig nincs a képzeletbeli NATO-orosz határon. Ezen a több ezer kilométeres sávon csak Törökország és Lengyelország rendelkezik valamiféle komolyan vehető erővel,

egyébként – orosz mércével – csak papírhadseregek állnak szemben.

A NATO és Oroszország folyamatos alakulásban marad, megvan az esélye a kedélyek csillapodásának, de az eszkalációnak is. Barack Obama elnökségének egyik első lépése az orosz-amerikai kapcsolatok „újraindítása” volt (értve ez alatt párbeszédet), amely több kevesebb eredménnyel a krími invázióig kitartott.

2016 novemberében új amerikai elnököt választanak a Fehér Házba, akinek természetesen az amerikai-orosz kapcsolatokra is meghatározó hatása lesz. A NATO részéről a nagyobb transzformatív lépések ideje lezárult, így ez elvileg enyhítheti a feszültségeket. Amennyiben az előrelépések lesznek az ukrajnai helyzet rendezésével foglalkozó minszki egyezmény megvalósításában, akár még a diplomáciai (békés) megoldások erejében is reménykedhetünk.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.