Nagyvilág

Merkel tárgyalt Erdogannal

Angela Merkel német kancellár építő jellegűnek minősítette a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel szombaton Varsóban folytatott megbeszélését, de hozzátette, hogy a két fél közötti vitás kérdések nem tűntek el.

A német kancellár és a török elnök a NATO-csúcs keretében először tárgyalt egymással azóta, hogy a német parlament határozatában népirtásnak bélyegezte az örmények terhére 1915-ben és az azt követő években elkövetett tömeggyilkosságokat, felbőszítve ezzel a török vezetést, amely tagadja a népirtás vádját. Illetékesek szerint a megbeszélés az eredetileg tervezett 45 percnél tovább tartott.

“Minden függő kérdést megvitattunk. A légkör konstruktív volt… és nagyon szakszerű a fennálló konfliktusok megoldását célzó törekvést illetően” – mondta Merkel a tárgyalás után tartott rövid sajtóértekezletén. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e elsimítani a nézetkülönbségeket, a német kancellár azt válaszolta, hogy “a nézeteltérések egy ilyen megbeszéléstől nem tűnnek el”, de azt hiszi, “fontos, hogy átbeszélték őket”.

A Törökország és Németország közötti ellentétek elmélyültek, mióta a német parlament június 2-án elfogadta örmény határozatát. Ankara erre visszahívta berlini nagykövetét, és nem részletezett válaszlépésekkel fenyegetőzött.

Egy, a török elnökhöz közeli forrás szerint Erdogan nemtetszését fejezte ki a határozat miatt Merkelnek, aki azzal válaszolt, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ez az esemény ne okozzon kárt a kétoldalú kapcsolatokban.

A forrás szerint a kancellár elégedettségének adott hangot afelett, hogy Törökország betartja szavát, és megakadályozza a menekültek és migránsok átkelését Görögországba az Égei-tengeren keresztül.

Nyilvánvalóan a német parlamenti határozatra adott válaszlépés volt az, hogy Törökország nem engedélyezte német parlamenti képviselőknek a délkelet-törökországi incirliki légi támaszpont meglátogatását, ahol mintegy 250 német katona vesz részt az Iszlám Állam ellen Irakban zajló NATO-műveletben. A német kormány tiltakozását fejezte ki a török intézkedés miatt. Merkel fel is vetette a témát, és arra kérte Erdogant, engedje be az incirliki támaszpontra a német képviselőket, akik a katonai kiadásokról és beruházásokról döntenek.

Erdogan azzal válaszolt, hogy a légi támaszpont nem a “nyilvános bemutatók és a marketing” helye, de Törökország megfontolja a kérést a kapcsolatokról szóló német nyilatkozatok miatt – mondta a meg nem nevezett forrás. A két fél megvitatta a hírszerzési együttműködést is az Iszlám Államnak a szíriai harcokban való részvételre toborzó tevékenysége elleni küzdelemben.

A Reuters beszámolója szerint Erdogan David Cameronnal is magánbeszélgetést folytatott, és azt kérdezte a brit miniszterelnöktől, hogy ki fog Törökország EU-tagsága mellett kiállni, ha Nagy-Britannia távozik az unióból. A meg nem nevezett török forrásra hivatkozó jelentés szerint Cameron Olaszországot és Hollandiát említette, de ez “nem nagyon vigasztalta meg a török elnököt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik