Nagyvilág

2017-ben lesz a következő NATO-csúcs

A NATO következő csúcsértekezletét jövőre Brüsszelben tartják – jelentette be szombaton Varsóban a katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg.

A politikus kijelentette: a mostani kétnapos varsói csúcstalálkozó bebizonyította, hogy Észak-Amerika és Európa továbbra is egységes Oroszország – az ukrajnai válság által is nyilvánvalóvá tett – ambícióival szemben.

“Nem sikerült létrehoznunk a stratégiai partnerséget, amelyet a hidegháború után megpróbáltunk kifejleszteni, de azért nem is olyan a helyzet, mint a hidegháború idején volt” – közölte Stoltenberg. Hozzátette: “erős védelem és konstruktív párbeszéd: ezek azok az alapelvek, melyekre az Oroszországgal való kapcsolatunk épül”.

A NATO-csúcs résztvevői egyben elfogadták, hogy a katonai szövetség az eddiginél többet tesz majd a szélsőséges iszlamistákkal harcoló közel-keleti és észak-afrikai országok támogatására. Stoltenberg közölte, hogy a NATO kiképző és képességfejlesztő missziót kezd Irakban a helyi fegyveres erőknél, támogatást nyújt Jordániának, s egy új hírszerző központot létesít Tunéziában, hogy ezzel is segítse az ország különleges erőinek munkáját.

Stoltenberg szerint a NATO-tagállamok vezetői a varsói csúcsértekezleten elvileg jóváhagyták, hogy a NATO légtérellenőrző gépei közvetlen támogatást nyújtsanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában harcoló, amerikaiak vezette koalíciónak. (NATO-diplomaták szerint ezek a repülések az ősszel kezdődhetnek.)

A főtitkár egyben bejelentette, hogy a NATO egy új haditengerészeti hadműveletet indít a Földközi-tengeren (Operation Sea Guardian), s szorosan együttműködik majd az Európai Unióval az embercsempészet megakadályozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik