Nagyvilág

Obama szilárd kiállást vár Ukrajna mellett, Oroszországgal szemben

A lengyelek teljesen elzárkóznak az oroszokkal való együttműködéstől, az amerikai elnök viszont elképzelhetőnek tartja a párbeszédet.

Az Egyesült Államok elnöke pénteken felszólította a NATO vezetőit, hogy álljanak ki szilárdan a Krímet Ukrajnától elfoglaló Oroszországgal szemben, és nyilvánítsák ki, hogy Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból nem gyengíti meg a nyugati védelmi szövetséget.

A Financial Times-ban megjelent cikkében Barack Obama ismét hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „különleges viszonya” Nagy-Britanniával meg fog maradni a kilépésről szóló döntés után is, amelyet egyébként ellenzett. „Nincs kétségem afelől, hogy az Egyesült Királyság a NATO egyik legtettrekészebb szövetségese marad” – fogalmazott, de kitért arra is, hogy a Brexit súlyos kérdéseket vet fel az európai integráció jövőjével kapcsolatban.

A varsói NATO-csúcson egyébként a lengyel külügyminiszter az Oroszországgal szembeni bizalom teljes hiányának adott hangot. Azt mondta, el kell utasítani bármiféle ábrándot, amely az Oroszországgal szembeni pragmatikus együttműködésre vonatkozik, mindaddig, amíg az oroszok szomszédjaikra támadnak.

Obama ennél diplomatikusabb volt, az Oroszországgal való párbeszédet szorgalmazta, de azt is mondta, hogy fenn kell tartani a szankciókat, amíg az oroszok nem tartják magukat teljes mértékben az ukrajnai tűzszüneti megállapodáshoz. Azt is kérte a NATO tagjaitól, hogy segítsenek Ukrajnának a szuverenitása megvédésében. Meg kell erősíteni a szövetség elrettentő erejét és védelmét az új fenyegetésekkel, így a kibertámadásokkal szemben is – mondta az amerikai elnök. (Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik