Nagyvilág

Vizsgálóbizottság: el lehetett volna kerülni a párizsi merényleteket

A szétaprózott, rosszul működő hírszerzés nagyban megkönnyítette a terroristák dolgát. Amerikai mintára egyetlen nagy ügynökség létrehozását javasolják.

A tavalyi franciaországi terrortámadásokat az tette lehetővé, hogy a hírszerző szervek számos mulasztást követtek el, és eleve rosszul működik a francia hírszerzés – ezt állapította meg az okokat feltáró parlamenti vizsgálóbizottság. A hírszerzés működésének teljes felülvizsgálatát javasolják, és azt, hogy amerikai mintára egyetlen nemzeti terrorellenes ügynökséget hozzanak létre.

Georges Fenech, a bizottság vezetője azt mondta: Franciaország eddig nem volt felkészülve, ezt most kell pótolni. Az országban jelenleg hat hírszerző szerv működik – van, amelyik a belügyminiszternek, és van, amelyik a védelmi miniszternek tartozik elszámolással, de olyan is, amely a gazdasági minisztérium fennhatósága alatt áll. Ezek között nagyon nehézkes a kommunikáció.

Fenech úgy vélekedett: olyan a helyzet, mintha lenne egy hadseregük, de a katonáknak ólomcsizma lenne a lábukon. Azt mondta, ha időben kiküszöbölték volna a hibákat, akkor el lehetett volna kerülni a Bataclan elleni, 90 emberéletet követelő merényletet. A támadásban résztvevő szélsőségesek ugyanis mind a különböző szervek látókörében voltak. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik