Nagyvilág

Rengeteg gyermek nő fel háborúban

A kilátástalan helyzet a gyerekházasságok számát is növeli.

Minden kilencedik gyermek háborúban nevelkedik – derül ki az Unicef tanulmányából. A világon 250 millió kiskorú van, aki ki van téve az erőszaknak, ezzel együtt az oktatás hiányának, a gyerekházasságoknak és a lelki traumának. Minden második menekült gyermek.

Csak a tavalyi évben 75 millió gyermek született valamely konfliktuszónában. Sok egyéb hátrány mellett a tanulás lehetőségétől is el vannak vágva – minden nap négy iskola válik erőszakos támadás célpontjává.

Az Unicef németországi igazgatója szerint azért, hogy ennek véget vessenek, a kormányoknak a katonai kiadások helyett a fejlesztési támogatásokat kellene növelniük. Jürgen Heraeus kritizálta azt a brüsszeli tervet, mely arról szól, hogy pénzt vonjanak ki segélyprogramokból, amit védelmi kiadásokra csoportosítanának át.

Cornelius Williams, az Unicef vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet a gyerekházasságok számának rohamos növekedéséhez is hozzájárult, a teljes kilátástalanságban ugyanis a szülők mindent megpróbálnak, hogy mentsék gyermeküket. A szíriai konfliktus előtt a szomszédos Jordániában 13 százalék volt a gyermekházasságok aránya, most eléri az egyharmadot is.

Gerd Müller német fejlesztési miniszter rámutatott: az elmúlt öt évben 150 ezer gyermek született úgy, hogy szüleik az erőszak elől menekültek, és Európára hárul a felelősség, hogy segítsen a traumatizált gyerekeken, akik határainkon belül keresik a biztonságot. (Deutsche Welle)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik