Nagyvilág

Virginiában nem adhatnak többé férjhez 12 éves kislányokat

Az amerikai államban több száz erőszaktevő úszhatta meg tettét azzal, hogy feleségül vette kiskorú áldozatát.

2004 és 2013 között mintegy 4500 olyan lányt adtak férjhez Virginia államban, akik még nem érték el a 18 éves kort. Sőt, kétszázan közülük 15 évesnél is fiatalabbak voltak.

Az eddigi törvények szerint a 12-13 éves kislányokat is férjhez lehetett adni az amerikai államban, ha teherbe estek, és a szüleik beleegyeztek a házasságba. Az ellenzők szerint a jogszabályok gyakorlatilag a kényszerházassághoz, emberkereskedelemhez és nemi erőszakhoz adtak törvényi hátteret.

A múlt héten bejelentették: változtatnak ezen a szabályozáson. Sokak szerint ezzel Virginia törvénykezése végre megérkezett a XXI. századba. A törvénymódosításokat egy republikánus és egy demokrata képviselőnő kezdeményezte. Az elfogadott jogszabályoknak köszönhetően 18 évre emelték a házasság korhatárát, illetve abban az esetben 16 évre, ha valakinek már született egy gyermeke. Ekkor ugyanis már nagykorúnak számít.

A Tahirih Justice Center nevű szervezet szerint a korábbi törvények arra adtak lehetőséget, hogy ha valaki szexuálisan zaklatott egy gyermeket, kibújhatott a következmények alól azzal, ha elvette feleségül. A szervezet vezető tanácsadója elmondta: azoknak, akiket 18 éves koruk előtt férjhez adnak, 50 százalékkal kisebb az esélyük, hogy befejezzék a középiskolát, és negyede, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba, mint másoknak.

Az egyik kezdeményező, a republikánus Jill Holtzman Vogel elmondta: akkor figyelt fel a problémára, amikor tőle kértek segítséget egy ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki megerőszakolt egy középiskolás diáklányt. Az ügyben vizsgálat indult, de félbeszakadt, mert a férfi valahogy meggyőzte a szülőket, hogy jobban járnak, ha feleségül adják hozzá a lányt. Ráadásul az erőszaktevő nem először kerülte ki így a felelősségre vonást, korábban is volt ilyen álházassága. Miközben a férfi megúszta a tettét, a lány élete tönkrement.

Az Egyesült Államokban még mindig hat olyan állam van, ahol 16 év alatti lányokat férjhez adhatnak szülői beleegyezéssel. (Independent, a fenti kép illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik