Nagyvilág

Brüsszel bekeményít, nehezebben juthatnak terroristák pénzforrásokhoz

Az Európai Bizottság új intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy megakadályozza a terroristákat a pénzhez jutáshoz Európában, jelezte Vera Jourová uniós igazságügyi biztos hétfőn, a Die Welt című német napilapnak nyilatkozva.

Elmondta, hogy a brüsszeli bizottság már keddi ülésén dönthet a szabályjavaslatokról.

A terv értelmében – amely különös hangsúlyt kap az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren a múlt héten elkövetett merényletek után – az uniós végrehajtó testület szigorít az úgynevezett virtuális fizetőeszközök, illetve a meghatározott kerettel előre megvásárolt fizetőkártyák (prepaid kártyák) használatán. Jourová szerint cél, hogy a jövőben ne lehessen névtelenül valódi pénzre váltani a bitcoin nevű internetes fizetőeszközt, emellett 250 euróról (79 ezer forintról) 150 euróra (47 ezer forintra) csökkenthetik a névtelenül használható prepaid kártyák összegplafonját.

Mellékelnek továbbá egy listát azokról a magas kockázatú országokról, amelyeknél a bankoknak szigorúbban kell ellenőrizni a tranzakciókat, hogy felszámolhassák a kiskapukat, mutatott rá az igazságügyi biztos.

Ezek közé tartozik Afganisztán, Bosznia-Hercegovina, Guyana, Irak, Laosz, Szíria, Uganda, Irán, Észak-Korea, Jemen és Vanuatu.

A szabálymódosítások egy részét már februárban, a párizsi merényletek után néhány hónappal ismertették. Az akcióterv egyik legfőbb célkitűzése a névtelenséget biztosító prepaid bankkártyákra vonatkozó szabályozások szigorítása.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik