Nagyvilág

Terror Isztambulban: félnek a magyar nyaralók

Megírtuk, padlót fogott a török turizmus:

az 1994-es szintre zuhant a törökországi idegenforgalom.

Ez nem is csoda, Isztambulban a keddi volt a negyedik terrortámadás ebben az évben. A legfrissebb hírek szerint már 41 halottja van az Atatürk reptéren történt öngyilkos merényletnek.

Eltűnnek a turisták

Májusban, 34,67 százalékkal kevesebb külföldi turista érkezett az országba, mint 2015 azonos hónapjában, derül ki a török kulturális és idegenforgalmi minisztérium jelentéséből.

A kimutatás szerint a magyar turisták száma 48,51 százalékkal esett vissza.

2014 májusában 8165 magyar utazott Törökországba, majd ez a szám a következő év azonos időszakában 12,54 százalékkal 9189-re nőtt, addig az idén májusban már csak 4731 magyar választotta úti célként Törökországot.

Szerettük volna megtudni, a magyar utazási irodák mennyire érzik ezeket a változásokat. Az egyik legnagyobb hazai, török utaztatással foglalkozó irodánál, a Green Travelnél nem akartak nyilatkozni lapunknak.

Egy utazásközvetítő irodánál a 24.hu-nak elmondták, a gond az, hogy még a török riviérára is kevesebben mennek, ami pedig elég messze van Isztambultól. Hozzátették, határozottan érzik azt, hogy nem szívesen utaznak az emberek Törökországba.

Fotó: Alessandra Benedetti
Fotó: Alessandra Benedetti

A riviéra biztonságos

Bakó Balázs a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) Kommunikációs Bizottságának tagja a 24.hu-nak elmondta, túlzásnak tartja, hogy közel 50 százalékkal kevesebben mennek Törökországba nyaralni. Ők, a visszajelzések alapján

20-30 százalékos visszaesésről tudnak.A magyarok leginkább a török riviérát választják úti célnak. A hazai utazásszervezők által üzemeltetett charterjáratok hetente 8 alkalommal repülnek Törökország tengerparti részére (7 Budapestről, 1 Debrecenből), de ezek elkerülik Isztambult.

Elismeri, valóban kevesebb a foglalás, az is érzékelhető, hogy az utasok kivárnak. A lemondás ettől függetlenül minimális, ez azért is van, mert foglalás előtt elég alaposan tájékozódnak a hazai utazók.

Törökország a II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriába tartozik. Ahogy a konzuli szolgálat honlapján olvasható, ez azt jelenti, hogy:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Törökország vonatkozásában azt tanácsolja, hogy az országba utazó magyar állampolgárok különös körültekintéssel készüljenek fel utazásukra, tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás idején, és tartózkodjanak a tüntetéseken, tömegdemonstrációkon való részvételtől, kerüljék azok helyszínét, különösképpen a nagyvárosok azon városrészeiben, melyeket turisták nem látogatnak, vagy ahol nincsenek idegenforgalmi látnivalók (Isztambul esetében különösen ilyen lehet például Gazi, Okmeydanı, esetleg Sancaktepe, Avcılar egyes részei is).

Bakó Balázs lapunknak azt is elmondta, a török riviéra repülőterére jóval kevesebb gép érkezik, mint például az isztambuli Atatürk repülőtérre, ahol általában 1-2 percenként szállnak fel és le a repülőgépek.

Szerinte

a török tengerpart a fokozott biztonsági ellenőrzések mellett biztonságosnak tekinthető.

 

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

A WizzAir menetrendjében egyelőre nincs változás. A fapados társaságot közvetlenül nem érintette a merénylet, mert az ő gépeik nem az Atatürk reptérre érkeznek, hanem az Istanbul Sabiha Gökçen nemzetközi reptérre. Egy korábbi döntés értelmében viszont július végétől felfüggesztik a Budapest-Isztambul járatot, hogy a kapacitásokat más, keresettebb útvonalakra helyezzék át.

Bekeményítenek Ferihegyen

Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán elmondta:

A magyar kormány döntése értelmében soron kívüli biztonsági protokollellenőrzést hajtanak végre a Liszt Ferenc repülőtéren az erre hivatott szervek bevonásával, azért is, hogy megnyugtassák a magyar állampolgárokat és a nemzetközi járatokkal érkező külföldieket.

Ez szerintük azért fontos, mert rövid időn belül már a második, repülőteret érintő, súlyos áldozatokkal járó, öngyilkos merénylők által végrehajtott támadásról van szó, ezért az európai biztonságért felelős szolgálatok között intenzív egyeztetés és információcsere zajlik.

Levélben kérdeztük a TEK-et és az ORFK-t is, milyen biztonsági intézkedéseket vezetnek be a repülőtereken, eddig nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik