Nagyvilág

David Cameron: nem lesz második népszavazás

David Cameron kizárta, hogy újabb népszavazás legyen a Brexitről, írj a The Independent. A szóvivője elmondta, hogy minimális esély sincs erre. Pedig sokan ebben bíztak.

Megírtuk, hogy volt némi probléma az új petícióval, amit egyébként több mint 3 millióan írtak alá. Furcsa volt többek közt az, hogy lehet 39 ezer aláírás a Vatikánból, amikor az állam mindössze 800 lakossal rendelkezik? Érkeztek még szavazatok Észak-Koreából is, ami szintén elég gyanús.

A Brexit óta a hétfői volt az első kormányülés. A tervek szerint lesz majd egy kormánybizottság, aminek feladata az EU-val való kapcsolattartás lesz. Cameron szerint a hivatalos egyeztetések már a következő kormányfő feladatai lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik