Nagyvilág

Brit pénzügyminiszter: “Nagy-Britannia készen áll”

A brit pénzügyminiszter szerint a kormány és a Bank of England – brit jegybank – már az EU-tagságról tartott népszavazás előtt erőteljes készenléti terveket dolgozott ki arra az esetre, ha a választók többsége a kilépésre voksol.

George Osborne hétfő reggel, a londoni piacok nyitása előtt olvasta fel nyilatkozatát, amelynek elsődleges célja a népszavazási eredmény után a piacokon kialakult pánikszerű hangulat enyhítése volt.

Nagy-Britannia készen áll arra, hogy erős pozícióból nézzen szembe a jövőjével

– mondta a pénzügyminiszter.

Mivel a népszavazás előtt erősen a bennmaradás mellett kampányolt, Osborne hozzátette, nem ezt az eredményt akarta, de miután az emberek kinyilvánították az akaratukat, ezt teljesíteniük kell.

Osborne kijelentette, hogy a megtett előkészületek alapján a Bank of England devizalikviditást tud nyújtani a bankrendszer számára, ha ez szükségessé válik. Mindemellett a jegybank kész 250 milliárd font (százezer milliárd forint) pótlólagos finanszírozás nyújtására normál piaci műveletei keretében a bankrendszer támogatására és a piaci kilengések elsimítására.

(MTI, Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik